Így lehetett 30 pontot szerezni a matekérettségi első felében – itt vannak a nem hivatalos megoldások
A két részből álló vizsga első felében 12 feladatot kellett megoldani 45 perc alatt.
A két részből álló vizsga első felében 12 feladatot kellett megoldani 45 perc alatt.
HVG
A hírhedtté vált javítóintézet helyén egy „szerethető, a környék presztízsét növelő lakóteret” hozna létre az Orbán Viktor kötélbarátja, Garancsi István érdekeltségébe tartozó cég.
HVG
A férfi a homlokán is megvágta a szomszédját, aki kis híján életét vesztette.
HVG
A vigaszágon az új Országgyűlésbe bejutott fideszes politikus meglátásait a saját frakciója is megosztotta azzal: „képtelenség volt a mi üzeneteinkkel átütni a tiszás buborékokat”.
HVG
A leendő miniszterelnök a Tavaszi szél olasz bemutatójára utazik a Riviéra Filmfesztiválra.
A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd szerint Balásy azért állt kamera elé, mert tudja, hogy bajban van.
HVG
A leköszönő miniszter szerint a távozó Orbán-kormány nem kezd pénzszórásba.
HVG
Az első rész feladatait 45 perc alatt kellett megoldaniuk a diákoknak.
HVG
Soha ilyen gyorsan, egy hónappal a választások után nem látott még munkához új kormány, mint Magyar Péteré. Az Országgyűlés szombati nyitóülése után már másnap folytatódhat a parlamenti menet is. Érdekes lesz, hogy pár napig Magyar vezeti majd a leköszönő Orbán-kormányt.
A minap az Európai Bizottság elnökével zajlott megbeszélése után Magyar Péter „rendkívül konstruktívnak” nevezte a találkozót. Ez zene volt az uniós vezetők füleinek, évek óta nem hallották ezeket a szavakat magyar vezetőtől, de ebből nem szabadna téves következtetéseket levonniuk.
hvg360
A főpolgármester elő is hozott egy megoldandó fiskális problémát: szerinte nem túlzó elvárás a kormány felé, hogy a főváros ne legyen nettó befizetője a költségvetésnek – ez a jelenlegi helyzethez mérten „200 milliárd forintos plusz”.
HVG
Középszinten két feladatlapot kapnak a diákok, az első megoldására 45, a másodikra 135 percük lesz.
HVG
A leendő tiszás miniszter szerint Balásy könnyeitől függetlenül az igazságszolgáltatás tenni fogja a dolgát – nem bosszúvágyból, hanem hogy példát statuáljanak.
HVG
A honvédeknek általában legalább a képzési idejük dupláját kell leszolgálniuk, de ez esetben ettől szigorúbban, felfelé tértek el. Ugyanakkor a leköszönő miniszterelnök fia mostanra így is leszolgálta az idejét.
Megvan, kik vezetik a Tiszából a parlamenti bizottságokat. Elkezdődött az idei érettségi. Átszervezés van a fideszes médiabirodalomban. Ez a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Vörös László
Vörös László
Kacskovics Mihály Béla
Balásy Gyula a Kontrollnak adott interjúban elárulta, kommunikációs és rendezvényszervező cégeit, valamint a magántőkealapokban lévő befektetési jegyeit is átadja az államnak.
HVG
A nagy semmit érik Balásy Gyula cégei, nem 80 milliárdot – írja az országgyűlési képviselő.
HVG
Arról is ír, nem tartja magát oligarchának, és reméli, hogy a leendő kormány csak azért nem fog senkit megbélyegezni, mert vállalkozó volt az elmúlt 16 évben.
HVG
Az NKA legyen önálló, a döntéseket a szakmai kollégiumok hozzák meg, a kurátorokat a szakma jelölje, legyen mindössze 10 százalék a miniszteri keret – ezt ajánlják az alap egykori vezetői.