Nem pontos Kollár Kinga vagyonnyilatkozata, a képviselő módosítja a bevallását

Kollár Kinga, a Tisza Párt politikusa hamarosan módosítja a vagyonbevallását, a fővárosnak leadott nyilatkozata ugyanis nem egyezik meg azzal, amit EP-képviselőként nyújtott be – tudta meg a HVG. Az egyikben csak 120 négyzetméteres a gödöllői ingatlana, míg a másikban már „kb. 155” négyzetméteres. Ugyanígy eltérés volt egy VII. kerületi lakásnál is.







Fordulat a sumákolva külföldre vitt Klimt-festmény ügyében: Lázárék feljelentést tettek és levédik a képet

A hatóságot hamis adatokkal és manipulált képpel félrevezetve vitték ki az országból Gustav Klimt Afrikai herceg című festményét – ez lett az eredménye az elsőként a HVG által megírt botrányos történet hatására Lázár János által elrendelt vizsgálatnak. A minisztérium közleménye szerint feljelentést tesznek, és kezdeményezik a vonatkozó jogszabály módosítását, valamint a kép védetté nyilvánítását.









Sükösd Miklós: A „nyugodt erő” újratöltve – a Tisza az MDF kampányát idézve lépett a kormányképesség felé

A Tisza Párt nagykanizsai kongresszusa fordulópontot jelez. Magyar Péter mozgalma a története második szakaszába lépett: új szakpolitikusokkal szociáldemokrata, társadalompolitikai ihletettségű kormányprogram elemeit körvonalazta. A Tisza azt is meghirdette, pontosan hogyan választja ki a 106 egyéni képviselőjét a 2026-os országgyűlési választásokra.