Érkeznek a menekültek, de a kormány még kivár
 

Érkeznek a menekültek, de a kormány még kivár

Bár a menekültsegítő szervezetek egyre több menekültet látnak a fővárosi pályaudvarok mentén, a Belügyminisztérium nem lát növekvő menekülthullámot. Eddig kevesebb mint ezren érkeztek idén. A román-magyar határon bármikor megkezdődhet ugyanakkor a kerítés építése.

hvg.hu hvg.hu

Bevált eszközét vetette be a kormány a tanárlázadás ellen
 

Bevált eszközét vetette be a kormány a tanárlázadás ellen

Tudja, mi a közös a menekülthullámban és a tanárlázadásban? Az, hogy mindkettőt valamilyen külső erők, de minimum Soros György mozgatja. A kormányzati kommunikáció most is felpörgött, hogy lejárassa és megossza a tanárokat, illetve az őket képviselő szervezeteket, civil csoportokat.

Mizsur András Mizsur András

Elfelejtette a tanártüntetést az MTI, de az államtitkár reagálását nem
 

Elfelejtette a tanártüntetést az MTI, de az államtitkár reagálását nem

Kimaradt a pedagógusok demonstrációja az MTI Agenda szombati eseménynaptárából (legalábbis mi nem találtuk, csak egy vidéki szimpátiatüntetést és a pártok tájékoztatóit). Az állami hírügynökség viszont nem felejtette el beharangozni Palkovics László oktatási államtitkár szombati sajtótájékoztatóját - azt, amelyben épp a tanártüntetésre reagál majd.

hvg.hu hvg.hu


444.hu: Verekedés volt a Fidelitas füzesgyarmati buliján
 

444.hu: Verekedés volt a Fidelitas füzesgyarmati buliján

Egy fidelitasos zárt fórumon megjelent beszámoló szerint többen összeverekedtek a Fidesz ifjúsági szervezetének múlt heti, füzesgyarmati buliján. A „wellness disznóvágás” nevű partyn két ember komolyabban megsérült, és a következményekről fotók is készültek, amelyeket azonban a beszámolóval együtt töröltek később – írja a 444.hu. Hivatalos megerősítés egyelőre nincs.

hvg.hu hvg.hu



 

"Már nem vagyok olyan rossz” - videó a szociális cirkuszról

Lehet-e egy kudarcélményekkel teli gyerekből jobb tanuló attól, hogy szabadidejében palackot egyensúlyoz a fején? Kedvesebbé válik-e egy agresszív kamasz attól, hogy zsonglőrködik? Önmagában ezektől nyilván nem, de a szociális cirkusz munkatársainak tapasztalatai alapján azok a hátrányos helyzetű gyerekek, aki részt vesznek a foglalkozásaikon, jobban tudnak koncentrálni, jobban be tudnak illeszkedni, így nagyobb esélyük van felzárkózni, integrálódni.

hvg.hu hvg.hu

Szakad a hó a Mátrában – fotók
 

Szakad a hó a Mátrában – fotók

Sűrű havazás kezdődött a Mátrában péntek este 6 óra után – számolt be az egyik helyi sípark. Másfél óra alatt öt centiméter hó hullott, a szombat, úgy tűnik, a síelőké lesz itt.

hvg.hu hvg.hu

Jövő héten akár 20 fok is lehet
 

Jövő héten akár 20 fok is lehet

Szombaton egy nyugat-európai ciklon előoldalán peremhullám vonul délnyugatról északkelet felé, ami esőt, sőt havas esőt is hozhat, kedden viszont már 20 fok is lehet.

hvg.hu hvg.hu

Minden, amit az év eddigi legnagyobb tüntetéséről tudni kell
 

Minden, amit az év eddigi legnagyobb tüntetéséről tudni kell

Valószínűleg az elmúlt hetek közoktatásügyi forrongásának pillanatnyi csúcspontja lesz a szombati tiltakozás a Parlamentnél, a Kossuth téren, már csak azért is, mert a minisztérium és a Pedagógusok Szakszervezete vezette sztrájkbizottság legutóbbi, pénteki tárgyalásán nem közeledtek az álláspontok. Az előjelek amúgy sem azt mutatták, hogy a kormányzat meghátrál, és a tiltakozó tüntetés örömünneppé válhat.

hvg.hu hvg.hu



Óriásbaba született Hódmezővásárhelyen
 

Óriásbaba született Hódmezővásárhelyen

Több mint öt kilósan jött világra egy kisfiú a vásárhelyi kórházban. Az előre megvásárolt ruhák közül csak a nagyobbak lesznek jók rá. A baba és az anyukája is jól vannak – írja a Délmagyarország.

hvg.hu hvg.hu

L. Simon kattintott párat a vár épülő mélygarázsában – fotók
 

L. Simon kattintott párat a vár épülő mélygarázsában – fotók

Látszó falként lesz megvilágítva a föld alatt rejtőző középkori várfal a 300 férőhelyes budavári mélygarázsban, amelynek hamarosan befejezik az építését, és tavasszal adhatják át – írja a Facebookon L. Simon László. A kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár a helyszínen járt, és megosztotta az ott készített fotókat.

hvg.hu hvg.hu

Semjén felfedte Fodornak az Örökségünk titkait
 

Semjén felfedte Fodornak az Örökségünk titkait

Egyelőre nem tudni, hogy kap-e valamilyen anyagi támogatást a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól az Örökségünk mozgalom, amelynek ugyanilyen című dalát nem a kormány megrendelésére készítették – derül ki a miniszterelnök-helyettes írásbeli válaszából, amelyet Fodor Gábor képviselő kérdéseire adott. Semjén Zsolt szerint a mozgalmat egy paksi cég szervezi, és ötletadója nem kap pénzt a kormánytól.

hvg.hu hvg.hu