A jövő hét második fele előtt biztosan nem nyitják meg a Margit-szigetet
Száz fát fenyeget a kidőlés veszélye, ezek állapotát vizsgálják a Főkert szakemberei. Ők tesznek majd javaslatot az újranyitás időpontjára.
Száz fát fenyeget a kidőlés veszélye, ezek állapotát vizsgálják a Főkert szakemberei. Ők tesznek majd javaslatot az újranyitás időpontjára.
hvg.hu
A volt köztársasági elnök lemondása óta nem adott interjút, úgy tűnik, ez egy darabig így is marad.
hvg.hu
Orbán Balázs főideológus úgy kutyulta össze a Fidesz két fő politikai termékét, hogy annak pontosan az lett a vége, mint amikor egy gyakorlatlan háztartásbeli a sósav után küldi a hipót, aztán csodálkozik, hogy felrobban a budi.
Orbán Balázs hazaáruló muszkavezető. De nem azért, amit '56-ról mondott, hanem azért, mert azzal állította párhuzamba Oroszország Ukrajna elleni agressziója után kialakult helyzetet. Vélemény.
A takarítás pedig majdnem olyan fontos, mint a védekezés.
hvg.hu
Mindenkinek nyilatkoznia kell arról, vannak-e kizáró feltételek, és ha később kiderül, hogy valaki valótlanságot állított, kizárják.
hvg.hu
Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz politikai jelszavai – Isten, haza, család – a porban hevernek, Novák Katalin a család, Semjén Zsolt a kereszténység, Orbán Balázs pedig a haza ügyét árulta el. A DK elnöke politikai évadnyitó sajtótájékoztatót tartott.
hvg.hu
Videó készült az illetőről, ez segíthet a megtalálásában.
hvg.hu
A kiegyezés utáni időszak hatalmas kulturális és urbanisztikai feltámadásának csúcspontja volt a Magyar Királyi Operaház megnyitása 140 évvel ezelőtt, 1884. szeptember 27-én. Két élő ember életnagyságú szobra várta a megnyitó fenemód előkelő közönségét. Az egyik a főzeneigazgatóé, Erkel Ferencé volt, a másik Liszt Ferencé, akinek a művét viszont kicenzúrázták az ünnepi előadásból. A megnyitón így ő csak szoborként jelent meg. Az ünnep a nézőtéren fényes volt és sikeres, azon kívül viszont véresen botrányos.
A helyiek szerint menekülttábor épül az osztrák határhoz közeli Csermajorban. A magyar kormány eddig hallgatott, majd Gulyás Gergely közölte, diáküdülő készül. Az osztrák választásokra készülő pártok ezt nem mind hiszik el.
A Sándor-palota kommunikációs igazgatósága arra hivatkozott, hogy a köztársasági elnök nem politikai aktor.
hvg.hu
A korabeli lapok is megírták, hogy Khloyber Oszkár lovag 1933-ban leütött és kirabolt egy öreg pénzbeszedőt, majd miután elfogták, előadta, hogy nem tudja, mi történt.
Az olasz–magyar történész szerint szó sincs politikai hibáról.
hvg.hu
Balogh Samu lapunknak azt mondta, ő maga döntött a távozás mellett.
A lányokat kábítószerekkel, alkohollal és veréssel kényszerítették prostitúcióra, volt köztük 11-12 éves gyermek is.
hvg.hu
Ezért panaszukat érdemi vizsgálat nélkül visszautasították.
A teológus szerint a kormánymédia szándékosan időzítette a Bese Gergőről szóló cikk napjára a másik két esetet.
hvg.hu
A politikai elemző szerint az, hogy a miniszterelnök is reagált már a történtekre, azt mutatja, hogy a Fidesz tisztában van az ügy súlyával.
hvg.hu
Mit üzen az, ha nálunk a fenntartható egészségügy felé tett legfontosabb lépés az, hogy Orbán Viktor elkezdett kettlebell súlyzókat emelgetni? Erről is beszélt a Fülke Extrában dr. Márky Ádám, aki szerint az orvoshiányt nem lehet pénzzel megoldani, de amúgy is felesleges a „fehér köpenyes sámántól” várni a megoldást a betegségeinkre – főleg, ha a minket ellátó orvos közben rosszabbul néz ki nálunk.
hvg.hu
Itt az idő, hogy a nagy klasszikusokat is hozzáigazítsa a nemzeti pedagóguskar ahhoz a történelemfelfogáshoz, amelyet a magyar kormány politikai igazgatója vázolt fel. A HVG vezető szerkesztője, Dobszay János megkezdte a munkát.