Elvitték az ötös lottó főnyereményét
6 613 905 020 forintot nyert valaki.
Komjáthit két évre választották az MSZP elnökének, első dolga pedig bejelenteni: Ezzel a nappal kezdetét veszi az MSZP 2026-os kampánya.
MTI
Az asszony elájult és súlyos égési sérüléseket szenvedett.
hvg.hu
Pedig a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Lázár „egy kemény csávó”.
hvg.hu
Idén nyáron egy minden korábbinál hosszabb hőhullám uralta a Kárpát-medence időjárását, melynek gazdasági és egészségügyi hatásait még nem ismerjük pontosan. Azt elemeztük, hogyan alakíthatják át a hőhullámok a városi életet, és mit kell tenni azért, hogy Budapest évtizedek múlva is élhető legyen.
Cabrera Martin
Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke a Demokratikus Koalíció 13. születésnapi rendezvényén mondott beszédet. Szerinte Magyarország Orbán vezetésével eltévedt a történelemben, kormánya pedig eltévedt a kormányzásban, és még Magyar Péternek is odaszúrt egy kicsit.
hvg.hu
Tompos Márton, a Momentum elnöke ezt azután közölte, hogy kiderült: Észak-Korea 12 ezer embert küld az ukrán frontra Oroszország oldalán.
hvg.hu
A külügyminiszter arra reagált a Facebookon, hogy Matteo Salvinire hat év börtönt kért az ügyészség, míg a tavaly februárban letartóztatott, neonácinak vélt járókelők megverésével gyanúsított Ilaria Salist „a baloldal az Európai Parlamentbe menekítette”.
hvg.hu
Korábban a Kifli.hu és a Biopont is megtette már ezt. A Nébih kéri, senki ne fogyassza el a terméket.
MTI
Vitéz Dávid a vasúttársaság erről szóló levelét a Facebookon tette közzé.
hvg.hu
A választási eljárásról szóló törvény kapcsán az országgyűlés például nem alkotta meg a politikai hirdetés indokolatlan és aránytalan korlátozásának kizárását garantáló szabályokat.
Volt, illetve jelenleg is kormányközelben lévő külügyesek is fenntartásaikat hangoztatják Orbán Viktor külpolitikai kanyarjaival kapcsolatban, ám a kormányfőnek a belső kritikákra sincs füle.
A vasúttársaság finanszírozása túl alacsony, szinte mindenki találkozott már gondokkal az utazása során, a megye- és országbérletek viszont pártpreferenciától függetlenül népszerűek.
hvg.hu
A lakóknak el kellett hagyniuk az épületet.
hvg.hu
A rendőrség vizsgálja a körülményeket.
hvg.hu
Idegenkezűséget a rendőrség nem állapított meg.
hvg.hu
Szóba került az energiapolitika és a kárpátaljai magyarok oktatása is.
MTI
Az eset Bábolnán történt.
hvg.hu