Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A 174 munkaügyi kirendeltségen kívül az év végéig számos további helyszínen, így az önkormányzatokhoz, civil szervezetekhez, teleházakba kihelyezett irodákban is fogadják majd a munkanélkülieket – közölte Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.
Ugyancsak az év végéig helyezik üzembe a telefonos ügyfélszolgálatot. A különféle támogatásokról, elhelyezkedési, képzési, átképzési lehetőségekről így is informálódhatnak az érdekeltek. Jövő év közepéig az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 70 közterületi helyszínen, például bevásárlóközpontokban helyez el számítógépes terminálokat. Ezek segítségével az álláskeresők kapcsolatba léphetnek az állásokat, képzési lehetőségeket kezelő központi adatbázissal. A terminálokon az érdeklődők nem csak információhoz juthatnak, hanem elküldhetik önéletrajzukat a nyilvántartásba és jelentkezhetnek az egyes állásokra. További 80 terminált önkormányzati e-pontokon, teleházakban helyeznek el. Az új terminálokon a tervek szerint októbertől fogadják az álláskeresők önéletrajzait.
Svédországban például a munkaadók 95 százaléka az interneten keresztül jelzi a munkaügyi szolgálatnak a betöltendő álláshelyeket, illetve a munkavállalók 40 százaléka jelenti be munkahely igényét ilyen módon, anélkül, hogy felkeresné a munkaügyi kirendeltségeket.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.