A Lépj egyet előre program idén indított második szakaszában eddig 22 ezren jelentkeztek, közülük 9500 személynél már jóváhagyták a támogatást is - tájékoztatott a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal.
Az első szakasz keretében 2006 februárja és 2007 vége között 15 661, döntő részben szakképzetlen személy jutott hozzá ingyenesen az adott régió munkaerőpiacán leginkább keresett szakmákhoz. Az első szakaszhoz 4,8 milliárd forintot használtak fel, az újabb szakaszra a következő két évben 10,6 milliárd forintot fordíthatnak.
A terv, hogy körülbelül 22 ezer, főként ugyancsak szakképzetlen álláskereső és munkavállaló szerezzen a jobb elhelyezkedés érdekében szakképzettséget. A program mindkét szakaszának finanszírozásában szerepet vállalt az Európai Unió.
A jelenlegi második szakasz külön is ösztönzi a csak nyolc általános iskolai végzettséggel, vagy azzal sem rendelkezőket a szakmai vagy felzárkóztató képzésekben való részvételre. Az ilyen képzettségi szintnél a jelentkezők minden 150 órányi tanfolyami idő után a minimálbér nagyságú ösztöndíjban részesülhetnek. Azoknak, akiknek az alapfokú iskolánál magasabb végzettségük van, csak a tanfolyamok végén, sikeres vizsga esetén jogosultak erre az ösztöndíjra.
A második szakaszban olyanok is jelentkezhetnek, akiknek szakmája elavult, és piacképesebb szakmát szeretnének elsajátítani. Felsőfokú végzettségűek képzését viszont a program nem támogatja.
A második szakaszban az elsőhöz hasonlóan olyan szakképzéseket támogatnak, amelyekre az adott régióban a legnagyobb a munkáltatói igény. Az egyes területeken eltérő a munkaerőpiac szakmai igénye, a képzéseknek ehhez kell igazodniuk. A tanulni vágyók azonban nem mindig veszik figyelembe az adott térség munkaerőigényét, és néhány szakmára koncentrálódik a jelentkezők nagy része. Ezért átmenetileg már most leállították néhány szakmában a további jelentkezéseket, mert betelt az előirányzott keret. Az eddigi jelentkezések elbírálása után derül ki, hogy marad-e még szabad keret ezekre a szakmákra. Az építőipari szakmákra annak ellenére kevés a jelentkező, hogy nagy a munkáltatói kereslet.
A képzésekre a tanfolyamokat szervező képző intézményeknél lehet jelentkezni, a jelentkezéseket ezek az intézmények továbbítják a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalhoz.