szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Új szakok beindításával bővül Erdélyben a magyar nyelvű felsőfokú oktatás.

A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) néhány új magyar nyelvű szakra is várják a jelentkezőket. Magyar nyelven ősztől induló várostanulmányi, társadalommarketing, művelődésszervezői, illetve a római katolikus teológián a hittudományi, valamint a gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozaton a geodézia szak.
 
A korábbi évtizedekhez hasonlóan a BBTE bölcsészkarán is van újdonság. Mostantól a más nyelvekkel nem társított, egyszakos magyar nyelv és irodalom szakra is lehet jelentkezni - mondta Magyari Tivadar, a BBTE rektor-helyettese a Krónika című kolozsvári napilapnak, amely pénteki számában közöl összeállítást az új szakokról.
 
Magyari Tivadar elmondta, hogy az új szakokon egyelőre csak nappali tagozat működik. Távoktatásos képzés csak a már létező, bejáratott szakokon lehetséges. Hozzátette, hogy a tervektől eltérően egyelőre nem indítják el a magyar nyelvű muzeológia szakot, mivel azt még nem sikerült jóváhagyatni. A BBTE karain összesen 4300 hely jut a nappali tagozatos elsőéveseket, ebből 1100-at a magyarul tanulni óhajtók foglalhatnak el.

A nagyváradi központú Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) európai szociálpolitikák, valamint multikulturális és interkulturális kommunikáció címmel indul két mesterképzés az ősszel. Két másik tervezett magiszteri kurzus – filozófia a nyilvános térben, illetve kortárs politikai filozófia – engedélyeztetésére még várnak, s amennyiben őszig ez megtörténik, azokra is meghirdetik a felvételit.
 
A Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetemen beindították a magyar nyelvű táncművészeti szakot, valamint a Kárpát-medencében itt indul első ízben mester szintű drámaíróképzés.
 
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Dávid László arról számolt be a lapnak, hogy a napokban várhatóan jóváhagyják a számítógépes modellezés és tervezés, illetve az elektronika és távközlés szakot is.

MTI Karrier

"Egyetemi bumm": mi a helyzet Erdélyben?

Az előrejelzések szerint idén 40 százalékkal kevesebb diák jelentkezhet az erdélyi magyar egyetemekre, mint az utóbbi években, ennek ellenére mégis elmarad az évek óta előrejelzett egyetemi létszámválság - írta az Új Magyar Szó című bukaresti napilap honlapján pénteken, a Romániában a jövő héten kezdődő egyetemi felvételik és beiratkozások előtt.

Két 14 év alatti diáklányt molesztált egy tanár Borsodban

Két 14 év alatti diáklányt molesztált egy tanár Borsodban

Április közepéig biztosan letartóztatásban marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

Április közepéig biztosan letartóztatásban marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

Jogosítvány nélküli autóst kergettek Debrecenben a rendőrök – videó

Jogosítvány nélküli autóst kergettek Debrecenben a rendőrök – videó

Panaszkodik a ChatGPT gyártója, hogy az új kínai rivális ingyen lenyúlja az adataikat

Panaszkodik a ChatGPT gyártója, hogy az új kínai rivális ingyen lenyúlja az adataikat