szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több cég tartja be ugyan a hőséggel kapcsolatos munkáltatói szabályokat, de a legutóbbi ellenőrzésekkor is talált hiányosságokat az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF)

Volt olyan munkáltató, aki úgy mozgatta a dolgozóit, hogy mindenkinek legyen lehetősége árnyékos helyen munkát végezni, de volt olyan gyárépület is, amelyet éjjel teljesen átszellőztettek - sorolta a pozitív példákat Gedeon András, az OMMF szóvivője. Ennek ellenkezőjére is volt példa: az egyik munkáltató a dolgozóinak a pihenőidőben nem biztosított megfelelő helyiséget, hanem a szomszédos épület által vetett árnyékos részre küldte őket - tette hozzá.

A hőségriadó miatt külön ellenőrzéseket nem tartanak, de a tervbe vett ellenőrzések alkalmával vizsgálják a hőség miatt bevezetetett szigorítások betartását is.

 

 

MTI Karrier

A hőségben sem vetkőzhetnek a német dolgozók

Amióta Németországban is tombol a hőség, több vállalat, bank, sőt néhány minisztérium is tiltakozott amiatt, hogy alkalmazottai a hivatalt összetévesztik a stranddal. Legalábbis ami az öltözködést illeti, sokan ugyanis a munkában is "alig több mint fürdőruhában" jelennek meg.

Karrier

Mikor megyünk, mikor mehetünk szabadságra?

A munkavállalók hatékonyan tudják érvényesíteni szabadságos terveiket: 46 százalékuk többnyire maga dönti el, mikor megy pihenni, 28 százalékuk főnökével együtt dönt erről - derül ki a Szonda Ipsos legújabb felméréséből.

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

A kormány visszaüt: importtilalom a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben

A kormány visszaüt: importtilalom a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók