Sok esetben soha nem derül ki, mi zajlott le az állásinterjú alatt a felvételiztetők fejében, mert az elutasításon kívül mást nem közölnek a jelentkezőkkel. Mi az, ami döntő szempont lehet a kiválasztáskor? Melyek azok az emberi tulajdonságok, amelyeket a HR-esek díjaznak?

Kezdeményezőkészség
Ha egy jelentkező e-mailben érdeklődik, hogy sikerült az állásinterjú, megfelelt-e a követelményeknek, továbbjutott-e, azt mutatja, hogy nem közömbös neki, mi lesz a sorsa és akarja a megpályázott posztot – ebben a legtöbb fejvadász egyetért. Ahogy abban is, hogy az udvarias érdeklődés - levélben vagy telefonon -, még nem „nyomulás”, nem minősül zargatásnak. Attól tehát nem kell tartanod, hogy rosszat gondolnak rólad, ha pár nappal a felvételi beszélgetés után rákérdezel, született-e már döntés. Ha minden nap írsz egy levelet, és óránként - vagy napi rendszerességgel - felhívod a cég HR-esét, hogy mi újság, már más a helyzet. Viselkedésedből arra következtethetnek, hogy türelmetlen vagy, életbevágóan fontos lehet, hogy elnyerd a megpályázott posztot, ez pedig később, egy esetleges béralku esetén az ő malmukra hajtja majd a vizet (kevesebbet ígérhetnek).

© sxc.hu

Eredetiség
Sokan abba a hibába esnek, hogy azt válaszolják a felvételiztető kérdésére, amit elképzelésük szerint az illető hallani szeretne. Ez nagy hiba, hiszen senki sem lehet biztos benne, pontosan mit várnak tőle – hogy hogyan viselkedjen, milyen stílusban beszéljen, nagyjából be tudja lőni az interjúzó -, ám, hogy melyik kérdésre hogyan válaszoljon, kontextusfüggő, a helyszínen dől el. Az viszont biztos, hogy nincs annál unalmasabb, mint amikor a jelölt mindent az interjúztatóra hagy. Ha például megkérdezik tőle, hogy egy adott munkakörben mivel foglalkozna a legszívesebben, rávágja, hogy bármivel, vagy mindennel. Ebből nem derül ki, milyen a személyisége, beolvad a tömegbe, és azt a látszatot kelti viselkedésével, hogy neki minden mindegy, csak dolgozhasson. Előfordulhat, hogy ez így is van, de nem szerencsés ezt azonnal kimutatni.

Őszinteség
Egyenes kérdésre egyenest válasz: a stratégia egyszerű, ám akadnak olyan helyzetek, amikor az őszinteség nemhogy nem kifizetődő, de az álláskereső egyből elvágja magát, ha közli az igazságot. Ha hónapok óta munkanélküli, kirúgták előző állásából, van nyelvvizsgája, de berozsdásodott nyelvtudása, vagy éppen kisgyermekei vannak, esetleg egy beteg családtagja, akiről gondoskodnia kell, kényes helyzetben van. Ám ezekben az esetekben - és még számos, hasonló esetben - fontos a tisztánlátás, még akkor is, ha az a munkavállalónak kellemetlen. Hogyha később derül ki, hogy a jelölt nem mondott igazat, vagy elhallgatott egy-két, a pozíció betöltését akadályozó körülményt, még rosszabbul jár. Persze, jogos az aggodalom:  szándékosan senki sem üti ki magát a nyeregből, ugyanakkor az is biztos, hogy a legfontosabb tényeket hosszú távon nem lehet eltitkolni. Például, ha valakinek két kisgyermeke van, ám ezt elhallgatja, később nem tudja majd megindokolni, miért nem vállal túlórát, és – betegség esetén – miért van távol. Az is fontos szempont, hogy a jelölt megbízzon leendő munkaadójában, és ha - a cég működését is befolyásoló - problémája adódik, hozzá forduljon, közösen találjanak rá megoldást.  

Önbizalom, pozitív hozzáállás
Az önbizalom nem egyenlő az arroganciával. Ha a jelöltön látszik, hogy tisztában van értékeivel, határozott elképzelései, céljai – és elvei – vannak, és ennek megfelelően viselkedik, szinte mindig imponál az interjúztatónak. Ám ha ez így van, és ezt lépten-nyomon hangsúlyozza is – viselkedésével, beszédstílusával, gesztusaival - azt sugározva, hogy ő a van fölényben, már nem szerencsés. Ideális esetben az állásinterjún egyenlők az erőviszonyok (legtöbbször a kérdező van fölényben), ugyanakkor csak úgy derül ki, hogy ki az igazán alkalmas jelentkező, ha a felek partnerekként állnak egymással szemben, és nem alá-, illetve fölérendeltként. Igyekezz alkalmazkodni a felvételiztetőkhöz, de ne nyomd el személyiségedet, hagyd, hogy az interjúztató lássa, milyen is vagy valójában. Még akkor is, ha kiderül, nem vagy tökéletes.