Új szereplő lépett a felsőoktatás átalakításának eddig is sokszereplős területére – derül ki a Széll Kálmán-tervből. E programban a felsőoktatás átalakításáról olyan szempontok olvashatók ugyanis, amelyek eddig nem jelentek meg a készülő felsőoktatási törvényről szóló vitákban, most viszont a tervezett oktatási reform hangsúlyos elemévé váltak. A vitatott szöveget a felsőoktatási kérdésektől eddig magát távol tartó Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) illesztette az alapvetően gazdasági problémákra koncentráló kormányzati tervbe, és az „újításról” a Fidesz oktatáspolitikusainak sem volt tudomásuk előre. Meg is lepte őket alaposan, főleg az államilag támogatott hallgatók számának jelentős csökkentésére és az állami intézményekben a költségtérítéses képzés kivezetésére vonatkozó kormányzati szándék. 

Marton Szilvia

 A gazdasági tárca véleményére még rátett az oktatási ügyekben eddig magát szintén nem exponáló Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, aki a Duna Tv-ben már azt mondta, hogy „világosan szét kell választani az állami és a magánegyetemek rendszerét”, amiben az is benne lehet, hogy a költségtérítésesek nem járhatnak állami egyetemre. A Széll Kálmán-terv ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy „a költségtérítéses szektor az egyik fő oka a képzési struktúra torzulásának, a konstrukció fokozatos kivezetése az állami intézményi körből ezért is indokolt”. A szintén kevésbé oktatáspolitikusnak tekinthető Kósa Lajos debreceni polgármester e véleményeket viszont úgy interpretálta, hogy nem történik majd más, mint hogy a költségtérítéses képzésben részt vevőket kötelezik arra, hogy képzésük százszázalékos költségét fizessék meg. A szöveg szerzőitől egyelőre semmilyen további magyarázat nem született, pontosan melyik olvasat is az igazi.

 A költségtérítéses képzés valóban furcsa szüleménye a felsőoktatásnak, hiszen nem jelent mást, mint hogy a diákok egy része tandíjat fizet – ami jelenleg képzéstől függően oktatási félévenként 100 ezer és közel 2 millió forint között szóródik (az átlag 150 és 250 ezer forint) –, miközben ugyanazokat az órákat hallgatja, ugyanazon tanmenetek szerint halad, mint államilag támogatott társai. Az effajta képzés lényegében nem jelent mást, mint az intézmények bújtatott támogatását, illetve a felsőoktatási expanzió terheinek levételét az állam válláról. A kilencvenes évek közepétől ugyanis a mindenkori oktatási kormányzat fő célja volt minél több diák beiskolázása a felsőoktatásba, amit állami keretek között nem lehetett megvalósítani, egyszerűen hiányzott hozzá a pénz. Ezért jól jött az az eleinte kiskapuként kihasznált, majd törvényesített lehetőség, hogy az államilag támogatott férőhelyekre be nem jutott diákok saját költségükön mégis részt vehettek a képzésben.

 Az államilag támogatott képzésben részt vevő diákokat a felvételin válogatják ki, tehát aki nem érte el a megfelelő minőségi mércét, az ment költségtérítéses képzésre (kivéve néhány más esetet, például a másoddiplomásokat). Az intézmények persze a lehetőség megnyílásával abban voltak érdekeltek, hogy minél több diákjuk legyen, és minél több pénzhez jussanak. Ezért hajlamosak voltak eltekinteni a diákok megfelelő felkészültségétől, azaz sokkal gyengébb eredménnyel is felvettek fizetős hallgatókat, mint amit az államilag támogatottak elértek. Ez a jelenlegi, 480 pontos rendszerben azt jelentette, hogy tavaly az államilag támogatottaknál gyakran több mint száz ponttal kevesebbel is bekerülhetett valaki még egy elitnek számító szakra is. A jogász szakoknál például Miskolcon, Győrben, Szegeden és a Károli Gáspár Református Egyetemen is több mint százpontos a különbség a felvett diákok átlagai között. Szegeden nappalin 57-en kerültek be államilag támogatott képzésre, 429 pontos átlaggal, míg 190 diákot vettek fel költségtérítésesre, miközben az ő felvételi átlaguk 325 pont volt. Ez nyilván a tudásban is hasonlóan nagy különbséget jelentett, amit valahogyan le kellene dolgozniuk a kevesebb ponttal bekerült diákoknak. Az egyetemnek azonban komoly bevételt, mintegy 30 millió forintot jelent ez félévente, hiszen minden költségtérítésesként tanuló jogász diáknak egy félév 160 ezer forintjába kerül. Kérdés azonban, hogy ezért az egyetemnek nem kell-e engednie minőségi követelményeiből, hiszen minden fillérre óhatatlanul szüksége van, s ha a gyenge diákokat kiszórja, akkor nehezíti az intézmény helyzetét.

Minőségi problémát jelent az is, hogy a költségtérítéses képzés igazán levelező tagozaton futott fel, ahol az államilag támogatott tanulók száma csak töredéke a fizetősökének. Bár 2005 óta egyharmadával, mintegy 100 ezerre csökkent az e képzésben részt vevők száma, a felsőoktatási expanzió nem kis részben annak köszönhető, hogy sokan munka mellett, levelezőn tanulnak, gyakran azért, mert például munkahelyük diplomát vár el tőlük. Ez a diákdömping eddig a felsőoktatási intézményeknek is jól jött, mert könnyű pénzhez jutottak, de a diáknak is, mert gyakran még a költségeket is a munkahelyek állták, így nem véletlen, hogy oktatáskutatók néha csak papírgyárnak neveznek egyes egyetemeket és főiskolákat.

Végel Dániel

 A költségtérítéses képzés szép karriert futott be, volt idő, amikor több diák tanult így, mint állami támogatással: miközben tehát hatalmas politikai viták folytak a tandíjról, a diákok több mint fele fizetett a tanulmányaiért (lásd ábránkat). Ez jól jövedelmezett az intézményeknek, igaz, rá is szorultak, mára ugyanis a felsőoktatás költségeinek több mint a felét saját bevételekből teremtik elő, azaz nem az állam állja. A fizetős hallgatóktól származó bevétel arányát szakmai berkekben 10–30 százalék közé teszik az intézmények költségvetésében.

Sokáig kizárólag az egyetemekre, főiskolákra volt bízva, mennyit szednek be a költségtérítéses diákoktól, azonban Magyar Bálint második minisztersége alatt ezt úgy módosították, hogy legalább a képzési normatíva felét ki kellett számlázni. Ma minimum a „szakmai feladatra számított folyó kiadások egy hallgatóra jutó hányadának 50 százalékát” kell fizetni. Ha azonban – mint Kósa Lajos nyilvánvalóvá tette – az a cél, hogy a diákok a költségek teljes összegét fizessék meg, az legalább a duplájára növelné a diákok által fizetett díjat, és kérdés, hogy ezt mennyien vállalnák.

A Széll Kálmán-tervből ugyanakkor az is kiderül, hogy az eddiginél kevesebb államilag támogatott hallgatót vesznek majd fel, aminek az egyik indoka, hogy „az állam több tízmilliárd forintot pazarol el évente azzal, hogy a felsőoktatási képzés szerkezete nem igazodik a munkaerőpiac elvárásaihoz”. A tervhez készült munkaanyagok már rögzítették is az újabb elvonás mértékét, ami 38 milliárd forint lehet majd évente.

RIBA ISTVÁN