szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az óvodáztatást három éves kortól kötelezővé tennék, és alapos vizsgálat előzné meg az iskolába lépést.

Várhatóan 2012 szeptemberétől már az új szabályok szerint vizsgálják meg iskolába lépés előtt a gyermekeket a pedagógusokból, pszichológusokból és orvosokból álló szakértői bizottságok - mondta Hoffmann Rózsa kedden az MTI kérdésére. Az oktatási államtitkár az Országgyűlés szakbizottsága ülésén a szakképzés színvonalának emelését és a lemorzsolódás megakadályozását hangsúlyozta. 

Mint kifejtette: a szakképzés színvonalának emeléséhez az első lépés, hogy az általános iskola eredményesebb legyen. A tervezett intézkedések között beszámolt arról, hogy az óvodáztatást három éves kortól kötelezővé tennék, és alapos vizsgálat előzné meg az iskolába lépést. 

A szakértői testületek döntése alapján a gyermek kerülhetne kislétszámú osztályokba, ahol egyéni program alapján zárkóztatnák fel, vagy normál osztályba, vagy gyógypedagógiai-fejlesztő osztályba - számolt be az elképzelésekről Hoffmann Rózsa, hozzátéve: a testületek döntését évente felül kellene majd vizsgálni.

  

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar