szerző:
Népszabadság
Tetszett a cikk?

Május 31-ig további indoklás nélküli elbocsátások várhatók, az időpont után ugyanis már indokolni kell az elbocsátást - írja a Népszabadság.

Sejthető volt, hogy május 31-ig elküldik azokat a kormánytisztviselőket, akiknek valami miatt fel akarnak mondani. Csak közben felmerül az a morális kérdés, hogy miért nem tették meg eddig, és miért kezdték meg az elbocsátásokat az után, hogy az Alkotmánybíróság a köztisztviselők és a közalkalmazottak esetében áprilisban azonnali hatállyal megszüntette az indoklás nélküli felmondások lehetőségét, és tudható volt, hogy a kormánytisztviselők esetében is így lesz – mondta Árva János, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke a Népszabadságnak. Szerinte egy így elküldött tisztviselőnek komoly esélye lehet egy munkaügyi perben, hiszen tulajdonképpen alkotmányellenes az, amit vele tesznek.

Hozzátette, tavaly júliusban, amikor a köztisztviselők napján az MKKSZ először találkozott Navracsics Tiborral, a közigazgatási miniszter azt ígérte, egyetlen kormánytisztviselőt sem bocsátanak el politikai okból. Hozzátette, ezt eddig nagyjából tartották is, hiszen „mindössze” 2000 embert rúgtak ki közülük.

"Kértük a kormányt, hogy május 31-ig tartózkodjon az államigazgatás az indoklás nélküli elbocsátásoktól. Nem ezt tették" – mondta Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. Szerinte ez az  elbocsátókat minősíti. A Népszabadság kérdésére, hogy szerinte az ilyen ügyek miért nem kaphatnak nagyobb nyilvánosságot, azt válaszolta, hogy a kirúgottak félnek attól, hogy később "utánuk nyúlnak" és nem tudnak többé elhelyezkedni a szakmájukban. Hozzátette, a szakszervezetek biztosítani tudják a megfelelő jogi képviseletet, de ahhoz, hogy a bíróságig eljuthasson az ügy, az érintettnek mindenképp vállalnia kell az arcát.

Ellenben a 98 százalékos különadó már egy olyan kérdés, amely ügyében a szakszervezetek is felléphetnek. "A SZEF erről csak azt követően alakítja ki az álláspontját, hogy megjelent a jogszabály" – mondta Varga László. A szervezet azonban eddig kétszer is Alkotmánybírósághoz fordult az ügyben, ami talán előrevetíti a döntését. Már az Alkotmánybírósághoz fordult azonban a Pedagógusok Szakszervezete is.

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?