Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
„A jó szakma felér egy diplomával!” – szól a Szakma Sztár Fesztiválnak, a világverseny egyik hazai fordulójának mottója. Idén hatodik alkalommal rendezi meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara április 24. és 26. között.
A verseny fontos célja, hogy minél több fiatalban ébresszen kedvet, hogy akár egy hagyományos mesterséget, mint szakács vagy kőműves, akár az újabb szakmák közül valamelyiket – mint a mechatronikus vagy a webdizájner – kitanulja.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az amerikai elnök bejelentette az Egyesült Államok új vámjait.