A román falu, ahol évtizedek óta nincsenek tolvajok
Az emberek nyugodtan kiteszik a pénzt a ház elé a mozgóárusnak, majd elmennek dolgozni.
Az emberek nyugodtan kiteszik a pénzt a ház elé a mozgóárusnak, majd elmennek dolgozni.
hvg.hu
Tarol a két határmenti diszkont, a határ melletti üzletek parkolójában mégsem örülnek a megnőtt érdeklődésnek, mert szerintük a sajtó figyelme árhat az üzletnek. Ha bedől, nem miattunk. Egy ügyészségi eljárás folyik már másfél éve, amelyben az üzleteket is működtető vállalkozók is érintettek, a bíróság majd dönt az ügyükben.
Szlavkovits Rita
Az egykori Radiocafé frekvenciáján szólalhat meg az új adó, amelyről egyelőre keveset tudni. A pályázati kiírás alapján speciális karakterisztikájú, általános tematikájú műsorokat kell majd készítenie a győztesnek, napi 24 órában.
hvg.hu
Az epres és a guavás Janával van baj. Ha vegyszerszagú az ital, vagy szennyeződés lebeg a folyadékban, nem szabad meginni.
hvg.hu
Minél sikeresebb egy családi vállalkozás, annál inkább szembesül azzal a problémával, hogy a rokonság már nem elég a cég irányításához. A HVG Extra Business két magyar családi vállalkozásnál kutakodott arról, hogyan kezelték a cég növekedésével előálló feladatokat.
HVG Extra Business
A nagy gyártók vért izzadnak, hogy kitalálják, miként tudnának több sört belediktálni a fogyasztókba, miközben a kicsik kezdik lefőzni őket. Megnéztük, hogy áll a sörforradalom külföldön és Magyarországon.
A garanciát az EU bankja nyújtja.
hvg.hu
A nő, ahogy korábban, most is zárt pohárban szállította reggeli kávéját, amiért állítása szerint korábban soha nem szólták meg. Most viszont eldurvult a helyzet.
hvg.hu
Luxemburgban értek össze a szálak Semjén Zsolt vadásztársa és a miniszterelnök vejének üzlettársai között.
hvg.hu
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint mindent meg kell tenni azért, hogy a fordított áfa lehetősége megmaradjon az Európai Unión belül, különben megint azok kerülnek versenyelőnybe, akik feketén értékesítenek.
hvg.hu
Aki cégautót vásárol, annak cégautóadót kell fizetnie, vannak azonban olyan kérdések, amelyek gyakran okoznak bizonytalanságot az adózóknak és a könyvelőknek. Az Adózóna néhány ilyet járt körül.
hvg.hu
Nagyot nőtt a forgalma, az árbevétele és az adózott eredménye.
MTI
Tavaly már csaknem 140 milliárd forintos forgalmat bonyolított le az előző évben még mintegy 125 milliárdosra becsült magyarországi barkácspiac, melynek négyötöde az OBI és a Praktiker kezében van.
MTI
Vannak már olyan praxisok, amelyek hiába fizetősek, várni kell a bejutásra, akárcsak az állami intézményekben, mert kevés az orvos.
hvg.hu
Már nem csak tesztüzemben érhető el a július elsejétől kötelező rendszer.
hvg.hu
Lejárt a balatoni frekvenciát üzemeltető cég médiaszolgáltatási jogosultsága, de az adás továbbra is szól. Az érintett cég szerint a frekvenciával kapcsolatos pert még nem zárták le jogerősen, így addig használhatják azt.
hvg.hu
Hiába a csökkenő munkanélküliség, a KSH legutóbbi adata szerint rohamtempóban növekszik a betöltetlen pozíciók száma. Tapasztalt és megbízható munkaerőt találni a legnagyobb kihívás.
hvg.hu
„Könnyű fizikai munka azonnali kezdéssel Nyugat-Európában! Rendkívül magas fizetés, szállás, ellátás és kiutazás biztosított, nyelvtudás és szaktudás nem szükséges. Jelentkezni a jolfizetokulfoldimunka@freemail.hu e-mail-címen lehet.” Ön jelentkezne erre az álláshirdetésre? Szinte minden második magyar megtenné. Az építőipari munkákat keresők vannak a legnagyobb veszélyben.
hvg.hu
Hogyan készüljünk rá és mi lesz utána? Egy csokorba szedtük és megválaszoltuk a NAV-bekötéssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket
BrandLab