Kilép a munkahelyéről? Bajba kerülhet, ha nem tudja, milyen papírokat kell kapnia

Komoly hátránnyal kell számolnia, ha nem tudja, milyen papírokra van szüksége munkaviszony létesítésekor. A munkavállaló ugyanis kötelezhető korábbi munkahelyi papírjainak a bemutatására/átadására, másrészt jól felfogott érdeke, hogy tudja igazolni például a biztosítási jogviszonyát vagy azt, hogy nincs tartozása. Mire hivatkozhat a munkáltató, illetve a munkavállaló?




Ha játékappból akart meggazdagodni, már elkésett

Elég alacsony kihasználtságra számíthat a legtöbb alkalmazás az Adobe éves mobilos kutatása szerint. A legrövidebb életciklusa a játékoknak van, mivel a felhasználók túl nagy kínálatból válogathatnak és hamar rá is unnak egy-egy játékra.


Terjed az olívabetegség, ami több ágazatnak is alaposan betehet

A Spanyolországhoz tartozó Mallorcán is azonosították azt a baktérium okozta gyógyíthatatlan növénybetegséget, amely már rengeteg olajfát megfertőzött Franciaországban és Olaszországban is, "rendkívül nagy fenyegetést" jelentve az Európai Unió olívaolaj-iparára. Ha nagy lesz a baj, több ágazat is súlyos helyzetbe kerülhet.



Ezekre hajtanak a magyarok a Fekete Pénteken

A tavalyi eredmények és a legfrissebb felmérések alapján a magyarok elsősorban kis- és nagy háztartási gépeket, televíziókat, mobiltelefonokat, PC alkatrészeket és szépségápolási termékeket fognak vásárolni az idei eMAG Black Friday akció alatt, november 25-én.


Az építőipar a legnépszerűbb, de jó ez nekünk?

Idén 6 százalékkal bővült a Magyarországon bejegyzett új cégek száma, ezzel szeptember végére már több, mint 19 ezer új vállalkozás indult el. A legnépszerűbb ágazat az építőipar, ahol az új cégek száma 19 százalékkal nőtt.


Ezzel a trükkel felülkerekedhet lustaságán

Az ember igyekszik elkerülni azokat a dolgokat, amiket nem szeret csinálni. Az agy ilyenkor futószalagon gyártja a kifogásokat, hogy meggyőzze az egyént, hagyjon fel a tevékenységgel. Íme, egy pszichológus trükkje, hogyan győzze le lustaságát.



Egykor dülöngélt, ma még az edzéseit is ezrek nézik. Mivel jobb a többieknél az NBA James Bondja?

A kosárlabda sokat változott a „feltalálása” óta eltelt 125 évben, de néhány ökölszabály érvényben maradt. Aki hatékonyan akart játszani, azt kockáztatta, hogy a nézők elalszanak az unalomtól; aki viszont a látványos megoldásokra szavazott, búcsút inthetett a hatékonyságnak. Fantasztikus teljesítményével ezt törölte el Steph Curry, a Golden State Warriors irányítója.


"Sajnos azt hiszik, hogy majd bekopog a vevő"

Jó hír a magyar vállalkozások számára, hogy Magyarország a régió top 3 befektetési célpontja között szerepel, a kockázati tőkebefektetések 30 százaléka hazánk cégeibe áramlott. De hogyan készülhet fel a tőkét kapott vállalkozás az exitre?






A gazdag magyarok is a leárazásokat hajszolják

A legújabb kutatás szerint a magyar vásárlók közül, aki megteheti, az is inkább akciós terméket vesz, azaz vérbeli akcióvadászok. Ez lehet az oka, hogy hazánkban is egyre nagyobb várakozás övezi a kereskedelem és egyben a vásárlók legnagyobb ünnepét, a Black Friday-t.



Nagy ugrás előtt a magyar vállalkozások?

Jól fognak keresni a hazai kkv-k a következő egy évben, átlagosan 6,9 százalékos árbevétel és 4,6 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek. Az árbevétel alapján a kereskedelmi cégek, a profitot nézve viszont a szolgáltató szektor szakíthatja a legnagyobbat.