Sertésbűzre panaszkodnak Baranyában, már teregetni sem tudnak

Olyanok a ruhák, mintha disznók között szárították volna meg – erre panaszkodnak három településen is Baranya megyében. Majs, Lippó és Bezedek határában másfél éve működik egy sertéstelep, ahol 22 ezer állatot hizlalnak. A helyiek szerint hajnalban és este sem lehet szellőztetni, olyan büdös van. A Bóly Zrt. szerint a telepükről nem árad bűz – számolt be az RTL Híradó kedden.


Magyar cégek nyithatják meg az utat az önjáró autók előtt

Az önvezető autók kapcsán leggyakrabban a Google vagy a Tesla neve merül fel, ami jól mutatja, hogy nem a hagyományos autóipari óriások a technológia úttörői. Meglepő módon két magyar cég is olyan innováció birtokában van, ami akár nélkülözhetetlen lehet majd a jövő sofőr nélküli járműveiben.



Nem az érdekel minket, hogy néz ki

Minden tíz mobilnetezőből nyolc rendszeresen belefut mobilhirdetésekbe, de csak minden negyediket érdekli, hogy az formailag passzoljon a megjelenési környezetébe. Tehát az egyáltalán nem mindegy, mit fogadnak el, vagy lépnek át a felhasználók akár gondolkodás nélkül is. Egy friss felmérés szerint a jó mobilreklám legfontosabb ismérve az, hogy tájékoztat.



Ki lehet-e mosni egy pohár vízzel?

Csúcstechnika, ősi bölcsességek és a természet megfigyelése: az újítók több irányból közelíthetnek, amikor választ keresnek a környezetvédelmi kérdésekre. Négy példát mutatunk be.


Tüntettek az egyik autóipari multi szombathelyi gyáránál

Biztos munkát és tisztességes munkafeltételeket követeltek a LuK Savaria Kuplunggyártó Kft. dolgozói számára annak a demonstrációnak a résztvevői, amelyet a Vasas Szakszervezeti Szövetség szervezett a szombathelyi gyár parkolójának bejáratánál.


A nevünk: 200 millió dollár

Mennyit keres egy nagy büdzséből készülő filmen egy díszletes, mennyit egy jelmezkészítő? Mennyire számít menőnek – már a gyarapodó bankszámlát tekintve – a speciális effektusokért vagy a sminkért felelős melós? Nos, itt van minden adat, egyetlen hosszú stáblistába foglalva.





Lemond a Suzuki vezérigazgatója, az alelnök is visszalép

A Suzuki Motor Corp. szerdai közleménye szerint Szuzuki Oszamu elnök-vezérigazgató lemond vezérigazgatói feladatköréről, Honda Oszamu alelnök pedig visszalépéssel vállalja magára a felelősséget az üzemanyag-fogyasztási értékek megállapításában történt szabálytalanságok miatt.



Elfogytak a fesztiváljegyek? Itt még hozzájuthat párhoz

Bukott már pénzt, mert nem tudott elmenni egy koncertre, vagy éppen lemaradt róla, mert elkapkodták a jegyeket? A Tickething felismerve az igényt a feleslegessé vált koncert-, fesztivál és belépőjegyek adás-vételére kínál online piacteret, amiben egy befektető is meglátta a fantáziát.




El van ájulva a világ a magyar elektromos kisrepülőtől

Egy kecskeméti hangárban összeraktak egy kétüléses sport- és oktató repülőgépet, amely már most világszám, és nagyon úgy fest, pár éven belül letarolhatja saját világpiacát. Öt éve még papíron sem létezett a Fusion 212, ma már több százat azonnal el tudnának adni a Siemensszel közösen fejlesztett magyar karbonrepülőgépből.


VG: volt pár furcsaság a Norbi Update közgyűlésén

Úgy kellett szavazniuk a kisbefektetőknek a Norbi Update Lowcarb Nyrt. közgyűlésén a cég éves beszámolójáról, hogy azzal kapcsolatban nem tehettek fel kérdéseket – írja a Világgazdaság. A lap munkatársát újságíróként nem engedték be a közgyűlésre, csak az egyik befektető szakértőjeként. Alá akartak íratni ugyanakkor vele egy papírt arról, hogy eseményről nem ír cikket. A lapot végül mégsem írta alá.


Az Auchan is megnyitja online áruházát

Jó ideje lebegtették, úgy tűnik most már meg is nyitja online áruházát az Auchan. Hírek szerint őszre várható a házhoz szállítás indulása, a láncnak komoly versenytársakkal kell megküzdenie: Tesco, Príma, GRoby.