Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A siket modell több adótartozást is felhalmozott, a cége kényszertörlés alatt áll.
Adótartozásai miatt feketelistára került Weisz Fanni, a siket modell, aki leginkább onnan ismert, hogy ő jetolmácsolja minden évben Áder János újévi beszédét, holott nem hivatalos jeltolmács.
A Bors most azt írja, Weisz Fanni cége, a Weisz Fanni Stúdió Kft. az adótartozó cégek adatait összesítő állami feketelista szerint 2017 óta három, ismeretlen összegű adótartozást halmozott fel, 2018 januárjában pedig már a cég kényszertörlési eljárását is megkezdték.
A modellt idén áprilisban el is tiltották a vállalkozástól: egészen 2023-ig nem alapíthat céget, és nem viselhet olyan tisztséget egy cég életében sem, ami érdemben befolyásolja a működését.
A lap szerint a cégnél további adóhátralékot fedeztek fel, és körülbelül két hete el is kezdődött a legújabb adóvégrehajtás folyamata. Azt nem tudni, hogy milyen mértékű az adótartozás, és hogy miből rendezik.
Weisz Fanni a lapnak azt írta, nincs tudomása az esetekről, de igyekszik utánajárni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.