Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A tőzsdék jól reagáltak a váltásra, de még mindig a mélyben a világ valaha legnagyobb cégóriása.
Vezetőt vált a General Electric (GE): mindössze 14 hónappal kinevezése után leváltotta az igazgatótanács John Flannery elnök-vezérigazgatót, amely a helyére egyhangú szavazással azonnali hatállyal Lawrence Culp Jr.-t választotta meg – közölte a bostoni székhelyű ipari konglomerátum. Flannery a legrövidebb idő után távozó vezető az óriáscég 126 éves történetében – emlékeztet a Financial Times.
John Flannery tavaly augusztusban került a vezérigazgatói székbe, és január óta tölti be az elnöki tisztséget is. Flannery azt tervezte, hogy mélyreható változtatásokkal kisebb, a változásokra gyorsabban reagáló és nyereségesebb vállalattá alakítja át a korábban óriásira duzzasztott, ám évek óta vergődő céget. Ez azonban egyelőre nem látszik: a szerkezeti átalakítások közepette a vállalat piaci tőkeértéke 100 milliárd dollár alá esett, árfolyama pedig 54 százalékkal csökkent az elmúlt 12 hónapban. A GE 2000-ben még 600 milliárd dollárt ért. Ez a veszteség olyan, mintha eltörölnénk a Facebookot – jegyzi meg a Bloomberg.
Így nem csoda, hogy a General Electric a személycsere bejelentése mellett hétfőn arra is figyelmeztetett, hogy nem tudja tartani idei profitelőrejelzését, és 23 milliárd dolláros leírást hajt végre erőművi üzletágában.
A piacok jól reagáltak a váltásra: a tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben a General Electric árfolyama több mint 15 százalékkal 13 dollár fölé emelkedett New Yorkban. Később elindult lefelé, de az egynapos emelkedés még mindig majdnem 9 százalék. Az elmúlt 52 hét alatt 24,89 és 11,21 dollár között mozgott az árfolyam.
A GE több mint 28 éve van jelen Magyarországon és nemcsak a legnagyobb amerikai befektető, de egyben az egyik legnagyobb magyar vállalat is. Közel 5000 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, ahol 4 gyár, 3 kutatás-fejlesztést végző központ (GE Power, GE Healthcare, GE Aviation) és egy regionális üzleti központ található. A vállalat magyarországi üzemeiben korszerű egészségügyi, olaj- és gázipari, légi közlekedési és energiatermelési berendezéseket és gépeket gyárt. A mélyrepülés és a karcsúsítás azonban itt is elérte a céget: a GE alaptevékenységének számító izzógyártást 2017-ben állította le, ennek következtében magyarországi fényforrásüzem is eladósorba került.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.