Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A beszállító egy német óriáscég lenne, mely két évig fejlesztette az eszközt.
Holografikus 3D-s szemüveggel növelné szolgáltatásainak hatékonyságát a magyarországi Leadec Kft. – erről a nemzetközi cég magyar leányának ügyvezető igazgatója beszélt a Világgazdaságnak. Dákai Ferenc elmondta, hogy az autóipari műszaki szolgáltatásokban világszerte meghatározó német multi számára az idén nyáron bejelentett debreceni autóipari beruházás a növekedés további lehetőségeit teremti meg, a tárgyalások már folyamatban vannak.
A lap keddi számában elmondta, a német cég két év alatt fejlesztette ki azt az eszközt, amely néhány éven belül a hétköznapi munkavégzés alapjává válhat.
Hozzátette, a szemüvegen futó alkalmazással a karbantartásra váró berendezés és annak alkatrészei háromdimenziós képben jelennek meg a virtuális térben, amely ujjakkal mozgatható és tetszőlegesen forgatható; a szemüveggel a berendezés teljes műszaki dokumentációja is online hozzáférhető, a karbantartásról az adminisztráció is online történik.
A Leadec a világ 200 telephelyén mintegy 20 ezer munkatársat foglalkoztat, tavaly több mint 900 millió eurós forgalmat ért el. Magyarországi leányvállalatának 580 alkalmazottja van, az értékesítésből származó nettó árbevétele 2017-ben megközelítette a 7,5 milliárd forintot, adózott eredménye pedig a 143 millió forintot.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.