Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A túl magas bérköltségek miatt állítólag tovább kell karcsúsítani a dolgozói állományt. A cég nem adott konkrét választ arra, hogy mik a tervek.
Újabb leépítésre készülhet a Tesco a Magyar Idők szerint. A lap a brit anyavállalat belső köreire hivatkozva azt írta: nem csupán a szigetországban vált kívánatossá a vállalat működésének racionalizálása, hanem csoportszinten is.
A Tescónak a lap kérdésére adott válaszából nem derül ki egyértelműen, várhatók-e további átalakítások a lánc magyarországi működésében.
Mint írták, tavaly is számos hipermarketet és kisebb alapterületű áruházat újítottak fel, ezt a munkát 2019-ben is folytatják, "hiszen a vásárlói szokások és igények folyamatosan változnak, így a Tesco üzleteinek is az új fogyasztói attitűdök mentén, azokat támogatva, azokhoz alkalmazkodva kell változniuk".
A diszkontok növekvő túlsúlya miatt Magyarországon is akadnak veszteséges Tesco-áruházak – írja az újság, hozzátéve, hogy ezek további üzemeltetésére több forgatókönyv is szóba jöhet, attól függően, hogy milyen eredményt hoz a február 28-án záruló üzleti év, illetve hogy csoportszinten és külön az anyavállalatnál ez miként befolyásolja a jövedelmezőséget.
Amennyiben az üzemeltetés nem válik nyereségesebbé, a több mint kétszáz bolt egy részét bérbe vagy eladnák, illetve a nettó eladóteret szűkítenék tovább a lap szerint. A Magyar Idők azt is írja, hogy magas a vállalat bérköltsége, így a néhány éve még 20 ezer magyarországi munkavállalóból mára maradt 16 ezres dolgozói állományt tovább karcsúsítaná a cég.
Azt tegnap írta meg a Daily Mail, hogy a cég 15 ezer fős leépítésre készül az Egyesült Királyságban, és bezárna húsos- és halaspultokat, valamint csemegepultokat. A társaság felülvizsgálja az üzleteken belüli pékrészlegeket is, például frissen sütött termékek helyett fagyasztottat árusítanának, egyes személyzeti étkezdébe pedig automatákat tehetnek.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.