Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Kijött az új gazdaglista, mi pedig számolgattunk egy kicsit.
Megjelent a legújabb magyarországi gazdaglista, ez pedig sok érdekességet tartalmazott. A Szakonyi Péter szerkesztette A 100 Leggazdagabb kiadványból például kiderült, hogy Mészáros Lőrinc tavaly 185 milliárd forinttal gyarapította vagyonát, így már összességében 455 milliárd forintja van.
A felcsúti milliárdosnak még sosem volt ilyen jó éve, eddig a rekordot 2017-ről 2018-ra ugrotta, amikor 140 milliárd forinttal nőtt a vagyona. Itt érdemes megjegyezni, hogy a kiadvány számításai szerint Orbán Viktor felcsúti jóbarátjának 2015-ben, vagyis abban az évben, amikor az előző Fidesz-nagyvállalkozó Simicska Lajossal nyíltan szakítottak, még csak 8,4 milliárdos vagyona volt.
De térjünk vissza a 185 milliárd forintos gyarapodásra.
Mindez azt is jelenti, hogy Mészáros Lőrinc naponta közel 507 millió forinttal gazdagodott, ami óránként 21,1 millió, percenként 351 ezer forintot, másodpercenként pedig 5866 forintot jelent.
Mindez azt is jelenti, hogy mire a cikk címétől ide eljutott a kedves olvasó, a felcsúti milliárdos „tavalyi árfolyamon” mintegy 240 ezer forintot keresett.
Mit is lehetne erre mondani?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.