Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Mégis marad Jellinek Dániel tulajdonában a két fővárosi pláza.
Megvásárolta Tiborcz István cége, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. Jellinek Dánieltől a Geraldton Invest Zrt.-t december közepén.
A Geraldtonnak 2,11 százalékos tulajdonrésze van a Waberer's-ben is, amelynek novemberben lett nagytulajdonosa a miniszterelnök vejének egyik érdekeltsége. A mostani üzlettel már 28,87 százalékot birtokol a kontinens egyik legnagyobb fuvarozócégében – írja a 444.hu.
A 444.hu a hír kapcsán azt írta, hogy a vásárlással Tiborcz és Jellinek így már közösen osztozik a GSZ-Monument Kft.-n, amelyhez
A hír megjelenése után jelentkezett az eladó Indotek Group és közölte, hogy "a GSZ-Monument Kft. - amelynek leányvállalatai tulajdonolják a Duna Plázát, a Corvin Plázát, a Győr Plázát és a Miskolc Plázát - cégjogi változások keretében kivásárlásra került a Geraldton Invest Zrt.-ből a Lindewitt Magántőkealap által, amely egy, az Indotek Group által kezelt és tulajdonolt magántőkealap". Éppen ezért ezek az ingatlanok továbbra is az Indotek Group tulajdonát képezik.
Mindettől függetlenül Tiborcz és Jellinek rendszeresen üzletel, kettejük között cserélt gazdát például a Gellért Szálló és a Diófa Alapkezelő is.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.