Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Idén nagyjából 120 ezer diák vállalhat munkát.
Átlagosan 2000 forintos órabérre számíthatnak idén azok a diákok, akik munkát vállalnak – számolt be a Meló-Diák. Az ország legnagyobb iskolaszövetkezeténél tavaly még 1772 forint volt az átlagos órabér, két éve pedig 1470 forintot lehetett keresni, vagyis egy év alatt 13 százalékkal nőhetnek a bérek, míg a két évvel ezelőttihez képest már több mint harmadával lehet többet keresni.
A Meló-Diák adataiból az is kiderül, hogy a diák munkavállalók aktivitása 2023-ban újra megközelítette a Covid előtti szinteket, idén pedig meg is haladhatják: idén nagyjából 120 ezer diák vállalhat munkát, csaknem háromnegyedük iskolaszövetkezeten keresztül.
Az iskolaszövetkezet arra is felhívja a figyelmet: a diákmunka egyre kevésbé idényjellegű, a diákok jelentős része már nem csupán a nyári hónapokban, de az év többi részében is rendszeresen vállal munkát, amiben szerepet játszhat a megélhetés költségeinek emelkedése is. A Meló-Diák egy korábbi közlése szerint egyébként a nappali tagozaton tanulók 60 százalékát is meghaladja a foglalkoztatottak aránya.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A tanú című filmhez hasonlóan a kormány már azelőtt ítéletet hozott a volt MTA-s kutatókról, hogy a befogadásukról megszületett volna az ELTE döntése. Választásuk persze nem is nagyon volt.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.