„Nem tárgyaltunk semmiről, hiszen ő nem hivatalos tisztségviselője az Egyesült Államoknak, így inkább egy beszélgetésnek minősíteném azt, ami történt, ennélfogva aztán ott semmilyen hivatalos kérdésről nem is beszéltünk” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági miniszter az ifj. Donald Trumppal folytatott megbeszéléséről.
Lehet, hogy a találkozó informálisabbra sikerült, mint ahogy azt a magyar kormány remélte. Péntek délelőtt 10 órára hirdetett meg egy eseményt a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a tájékoztatás szerint ekkor találkozott volna Szijjártó Péter az éppen Budapesten tartózkodó ifjabb Donald Trumppal.
Egy darabig a minisztérium munkatársai azt mondták, csúszik a program, és a felek csak később jelennek meg a sajtó munkatársai előtt, majd közölték:
Trump Jr. mégsem megy el a Külügyminisztériumba. Az ő kérésére ugyanis külső helyszínen találkozik Szijjártóval.
A külgazdasági miniszter a találkozó után a mongol kollégájával, Batmunkh Battsetseggel közösen tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a két nemzet barátsága a múltban gyökerezik, a két ország gazdag közös kulturális és történelmi örökséggel rendelkezik.
Budapesti programja keretében az amerikai elnök legidősebb fia a 4iG elnökével, Jászai Gellérttel is találkozik. Ezenfelül egy díszvacsorán is részt vesz majd, ahol előadást tart, de ez az esemény is zártkörű lesz.
Az anyai ágról cseh származású Donald Trump Jr.-nak évekbe tellett megbocsátania apjának, amiért bulvársztorit csinált szülei válásából, később azonban beadta a derekát, és csatlakozott a családi céghez, amelyet ma már öccsével ő vezet. Apjából időközben amerikai elnök lett, amihez a kisebb Don elsősorban a közösségi médiában folytatott szélmalomharccal járult hozzá, de akár kétes hátterű oroszokkal is tárgyalt a politikai haszon reményében. Ma már sokan úgy emlegetik, mint a lehetséges következő elnököt, noha formálisan most sem tagja a kormányzatnak – igaz, néha már egészen úgy viselkedik, mintha az lenne.