Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A céges díjakról és a pénzforgalmi költségekről akar tárgyalni a jegybankelnök a bankokkal.
Miután áprilisban a bankok sorra jelentették be, hogy nem emelik a lakossági díjaikat, júniusban a Magyar Nemzeti Bank ismét elindítana egy egyeztetést a bankokkal – mondta Varga Mihály a Portfolio konferenciáján. A téma ezúttal a vállalkozókat érintő díjak mértéke és átláthatósága.
Mint emlékezetes, néhány hónapja még a bankokat is kormányzati beavatkozással fenyegette Nagy Márton a túl nagynak ítélt díjemeléseik miatt. Ezek után a nemzetgazdasági miniszternél egy fokkal óvatosabb jegybankelnök ült le a bankok vezetőivel tárgyalni, és egyezségre is jutottak, a legtöbb bank magától vállalta, hogy nem vezeti be a korábban tervbe vett díjemeléseit, ahol pedig már volt emelés, ott a különbözetet visszamenőleg jóváírják.
Varga most azt is megemlítette: mérsékelni kell a rendkívül magas pénzforgalmi költségeket, a lakosság és a cégek számára egyaránt.
Arra is kitért, hogy az MNB várakozásai szerint idén 12 százalékkal nőhet a háztartási hitelállomány, a céges hitelezés pedig visszafogott. A vállalatok a termékeik és szolgáltatásaik iránti alacsony keresletet érzik a növekedés legnagyobb korlátjának, a likviditási helyzetük azonban kifejezetten jó, úgyhogy egyelőre nem akarnak sokkal több hitelt felvenni.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
Az amerikai elnök bejelentése szerint augusztus 1-jétől érvényes az intézkedés, egy további, egyelőre nem részletezett „büntetéssel” együtt.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
Gyakorlatilag leállt az élet Birminghamben.