Orbán épp egy olyan adatot hagyott ki a vagyonnyilatkozatából, amire a civileket köteleznék

Valamiért Orbán Viktor mindig kihagyja, hogy a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány alapítói jogainak gyakorlója.

  • HVG HVG
Orbán épp egy olyan adatot hagyott ki a vagyonnyilatkozatából, amire a civileket köteleznék

Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezné a kormány a civil szervezetek alapítóit, ugyanakkor épp Orbán Viktor felejtette ki a vagyonnyilatkozatából, hogy a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány alapítói jogainak gyakorlója – írja a K-Monitor.

Az „átláthatósági” törvénynek hívott tervezet szerint vagyonnyilatkozatot kell tenniük azon szervezetek alapítóinak, akiket a kormány jegyzékbe vett mint szuverenitást veszélyeztető szervezetet. Egy keddi módosító alapján az alapítványoknál az alapítói jogokat gyakorló alapítóknak is kellene nyilatkozniuk.

A civil szervezet szerint ezt az országgyűlési képviselőknek is fel kell tüntetniük, azonban a miniszterelnök ezt évről évre nem teszi meg, holott „a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány” alapítója és az alapítói jogok gyakorlója hosszú idők óta.

Az ügyben legutóbb a K-Monitor május 12-én fordult az Országgyűlés mentelmi bizottságához, Hargitai János elnök azonban elutasította vagyonnyilatkozati eljárásra vonatkozó kezdeményezésüket. A cikk szerint találtak bőven olyan képviselőt, akik feltüntették a nyilatkozatukban, hogy alapítói jogokat gyakorló alapítók. Ilyen például Kovács Zoltán is, aki alapító az Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítványnál, vagy Németh Szilárd, aki a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiánál alapító.

Most láthatjuk, hogyan védi Gulyás Gergely a védhetetlent – kormányinfó élőben

Először tartanak kormányinfót azóta, hogy a parlamentnek benyújtották az ellehetetlenítési törvényt, és azóta a módosítások is zöld utak kaptak, amelyek visszamenőleges hatállyal vennék el a felajánlott adó 1%-ot. Közben pedig Magyar Péter is elgyalogolt Nagyváradra. Élő tudósításunk Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő sajtótájékoztatójáról.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.