Innovate! 2010 startup verseny: magyarok a dobogón

Sikeresen szerepelt a berlini startup-versenyen a hazai fejlesztésű egészségügyi kereső, a HealthMash. Erős mezőnyben, 22 induló közül került dobogóra a WebLib angol nyelvű megoldáskeresője.


Világgazdaság: gombamód szaporodó kalandparkok

Új divathullám jellemzi a hazai turisztikai fejlesztéseket: az elmúlt években gombamód szaporodtak Magyarországon a gyakorlatilag sportos attrakciókat felvonultató erdei vidámparknak tekinthető kalandparkok; az eddigi példák alapján magán- és állami cégek, valamint önkormányzatok is szívesen vágnak hasonló fejlesztésbe, amelynek megtérülését 5-10 évre tervezik - írta a Világgazdaság hétfői számában.


Kínai kézbe kerülhet a Volvo

Az Associated Press-re hivatkozva több vezető hírportál is arról számolt be, hogy a kínai Zhejiang Geely Holding Group...


Magyar Nemzet: zugirodák csábítanak olcsó utazásra

Mintegy százmillió forintra becsülik szakértők azt az összeget, amennyivel az engedély nélkül működő utazásszervezők évente megrövidítik a legális utazási irodákat, az államot és a fogyasztókat − írta a Magyar Nemzet hétfői számában.


Az ekho nem fenékig tejfel

Bár 2009 nyarán még az EKHO eltörlését rebesgették, a jogalkotó meghátrált és a jól irányzott adóztatási előnyt fenntartotta a művész-társadalom és a médiamunkások számára. Az EKHO hosszú távú beágyazódása azonban a rendszerben rejlő kiskapukat is egyre vonzóbbá teheti. De nem minden fenékig tejföl, az ekhósok is megfizetik a kedvezmények árát.


Nincs ingyen hitel - óva int a versenyhivatal is

Az elmúlt hónapokban egyre több fogyasztói csoportot szervező vállalkozás jelent meg a piacon. Ezek a cégek sok helyen reklámozzák szolgáltatásaikat, de sokan nem tudják, mi is az a fogyasztói csoport. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Gazdasági Versenyhivatal összegyűjtötte a leggyakrabban felmerülő kérdéseket és az azokra adott válaszokat.


Tippek, hogyan csökkenthetik költségeiket a cégek

A válságból kilábaló vállalatok három fő cél tűztek ki: csökkenteni szeretnék az ingatlanok bérlésére és fenntartására fordított költségeiket, növelnék az alkalmazottak létszámát anélkül, hogy nagyobb irodát kellene bérelniük, valamint jelentős előrelépést terveznek a fenntartható működés területén - derül ki egy friss felmérésből.








Manipulált mérlegek: senki nem ússza meg

A számviteli beszámoló beküldésének elmulasztásától számított 100 nappal később törlik a renitens vállalkozást. A megmaradt cégek adatai eközben sosem látott nyilvánosság mellett válnak végre hozzáférhetővé.


Munkavédelmi ellenőrzés: mikor büntethetnek?

Régi előírás, hogy a munkaadónak kötelező foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálatot biztosítania a munkavállalói számára, de kevés munkáltató tudja, milyen további feladatai vannak.





Induló cégek: mennyit kap a legötletesebb?

Idén március 30-án rendezik meg harmadszor a StartUP üzleti underground konferenciát, ahol befektetőknek mutatkozhatnak be induló vállalkozások és a legjobb start up elviheti a 100 ezer forintos fődíjat. A non-profit rendezvény további célja, hogy itthon több, nemzetközileg is eredményes startup legyen.