Mi a valódi probléma az ingatlanadóval?

Az ingatlanadóval kapcsolatos rendelkezések legnagyobb vihart kavart része a törvény melléklete alapján meghatározható úgynevezett korrekciós tényezőkkel számított érték. Súlyos kifogásként merült fel vele szemben, hogy az elnagyolt értékei távol vannak a valódi forgalmi értéktől. Ez így is van. De ez nem jelent semmilyen problémát, ugyanis a számított érték egyetlen szerepe, hogy „kiugrassza a nyulat a bokorból”.




Miért fizessünk a céges adatkezelésért?

Egyre nagyobb az érdeklődés a hazai kis- és középvállalatok körében is a professzionális dokumentumkezelési szolgáltatások iránt. Az üzleti siker szempontjából nagyon fontos, hogy a lényeges dokumentumokhoz gyorsan és megbízható módon hozzá lehessen férni, mégis sok vállalatnak a fizikai és az elektronikus iratok archiválása és elérése is problémát jelent. A dokumentumok kezelésének tekintetében a két talán legfontosabb tényező az elérés és a költség.



Már az ombudsman szerint is alkotmányellenes a vagyonadó

Alkotmányellenes az ombudsman szerint a vagyonadó; Szabó Máté a többi között a törvénynek az adóalap számítására, bevallására, illetve a nagycsaládosokra vonatkozó szabályait támadta meg az Alkotmánybíróság előtt - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala.



Magas adókulcsok miatt egyre alacsonyabb a cégek árbevétele

A KPMG felmérése szerint véget érhet a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok terén az elmúlt hét évben tapasztalt globális csökkenés. Ennek oka a költségvetési és gazdaságélénkítő források iránti megnövekedett kormányzati igény. A változás hatással lehet a nemzetközi kiküldetési programokra és a jövőbeni globális munkaerő mobilitási trendekre is.



Áfakompenzáció az uniós projektekre

Döntés született a július elsejével megemelkedett áfakulcs kompenzációjáról, amellyel elkerülhetőek lesznek a többletköltségek, és nem érheti veszély a nagyobb értékű beszerzésekkel vagy szolgáltatásokkal tervezett projekteket – tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.



Legújabb szja-változások: fellélegezhetnek a veszteséges cégek

A 2010-es személyi jövedelemadó törvényben és a TB (Eho) törvényben egy-egy teljesen új fogalmat vezettek be. Fontos, hogy bár ezek a fogalmak a teljes munkavállalói kört lefedik, a törvény rendelkezést csak az egyéni vállalkozói kivét összegére, illetve a társas vállalkozás személyes közreműködői díjára tartalmaz. Nem érinti a változás a veszteséges (nem képződik osztalékalap) vállalkozásokat, illetve azokat a tagokat, akik személyes közreműködésre nem kötelezettek. Az alkalmazottak jövedelmét, járulékalapját sem érintik a törvény rendelkező részei.Mi a törvénymódosítás lényege?






Biztosítás munkanélküliség ellen: sok hűhó semmiért?

A válság előszele még nem érintette meg a hazai munkaerő-piacot, amikor 2008 májusában berobbant a biztosítási piacra a nyugaton már népszerű szolgáltatás: a munkanélküliségi, más néven jövedelemkiesés-biztosítás. Sikerén felbuzdulva – és a versenypiaci követelményeknek eleget téve – idén több cég is bevezette. De vajon ki kaphatja meg, milyen feltételekkel, és megéri-e?


Olcsóbb lett a pizza és a palacsinta, de nem mindenkinek

Július 1-től változott az áfatörvény, melynek értelmében normál 20 százalékos áfakulcs 25 százalékra emelkedett. A kedvezményes 18 százalékos áfa csak a kenyérre, pékárura, tejre és tejtermékre vonatkozik, de közülük sem mindegyikre. Az APEH és a VPOP iránymutatásai ellenére továbbra sem egyértelmű mi nem tartozik a kedvezményes kulcs alá - hívja fel a figyelmet a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete.