Ügyfélélmény a flottakezelésben
Mára lényeges szempont, hogy a finanszírozáson túl az autóflották menedzsmentjéhez milyen szolgáltatások kapcsolódnak, és egyre fontosabb a korábbinál nagyobb rugalmasság is.
Mára lényeges szempont, hogy a finanszírozáson túl az autóflották menedzsmentjéhez milyen szolgáltatások kapcsolódnak, és egyre fontosabb a korábbinál nagyobb rugalmasság is.
Wigo Fleet
Napjaink gyorsan változó gazdasági környezetében a hatékonyság kulcskérdés a raktározás és logisztika szereplői számára. A 2020-as világjárvány és az azt követő gazdasági nehézségek rávilágítottak arra, hogy a logisztikai szektorban nemcsak a termelésnek kellett folyamatosnak maradnia, de az áruszállítás sem állhatott meg. Mindez a technológiai fejlődéssel együtt azt eredményezte, hogy ma már nem sok olyan céget találunk, amely anélkül képes boldogulni, hogy a logisztikai folyamatait a lehető leghatékonyabban szervezné meg.
Bosch Rexroth
Az üzletember három hétig dacolt a brazil legfelsőbb bíróság döntésével: „a szólásszabadság védelmében” nem volt hajlandó kiiktatni azokat a csatornákat, amelyek Brazília szerint veszélyeztették a helyi demokráciát. Aztán a brazilok elkezdtek átszokni az X-rivális Threadsre, Musknak pedig a jelek szerint már nem volt olyan fontos a szólásszabadság.
hvg.hu
Párzási időszak van, megváltozott az állatok viselkedése.
hvg.hu
IT-biztonsági képességekről, érettségről bármit lehet állítani, de előbb vizsgáljuk meg, hogy az Európai Unió mit is vár tőlünk.
4iG Csoport
Sarka Kata és Kálomista Márton cégeinek több százmilliós szerződése van az MTVA-val, amellyel Risztov Évának is van egy 20 milliós szerződése.
hvg.hu
Új vádakkal néz szembe az ingatlanbirodalom egykori királynője, akinek korrupciós hálózata a szocialista Vietnám egész elitjét behálózta. Vietnám élére új vezető került, aki régebben az ország főrendőre volt, és a korrupció elleni harcban erősítette meg befolyását a kommunista pártban.
Lengyel Miklós
A tűzoltók beavatkozására nem volt szükség.
hvg.hu
A kormány 2026-os kezdéssel és 3,5-5 éves beruházással számol.
A Révész Máriusz-féle alkalmazás a megtett lépéseket számolná, miközben a telefonokat egyből le kell adni, hogy azokat elzárják a nap végéig.
hvg.hu
A 32 éves amerikai színésznő és énekes sztár hihetetlen tudatossággal irányítja életét: hírnevéből képes volt valódi tőkét kovácsolni, vagyona nagy része pedig nem is színészi és énekes karrierjéhez, hanem szépségipari márkájához köthető.
Tiszóczi Roland
Az ukrán katonai hírszerzés szerint az alkalmazáson keresztül a felhasználók bármely adatához hozzáférhetnek az orosz titkosszolgálatok.
MTI
A vállalkozónak 50 százalékos tulajdonrésze volt a Csíki Sört is magában foglaló cégcsoportban.
hvg.hu
Az osztrák bankon egyre nagyobb a nyugati nyomás, hogy vonuljon ki Oroszországból és Fehéroroszországból, utóbbiból most úgy tűnik, távozik is.
HVG
A nő szerint Cristiana Bársony-Arcidiacono fenyegetéseket is kapott.
hvg.hu
Több olyan céggel is szerződött a Diákhitel Központ Magyar Péter vezetésével, amelyeknek más értelmezhető bevételük nem volt.
HVG
A bundás kenyeréről és az egész napos reggelijéről híres, Madách téri Keksz 2012 legeleje óta üzemelt, túlélte a Covidot is, de most búcsúposztban közölték, hogy hamarosan lehúzzák a rolót.
hvg.hu
A Magyar Apartman Kiadók Egyesülete (MAKE) és a Felelős Szálláskiadók Szövetsége (FSZKSZ) szerint nincs valós társadalmi tömegigény az Airbnb-k betiltására.
HVG
Egy ötezres nemzetközi vállalat HR-vezetői pozíciójából váltott - komfortzónáját elhagyva - egy magyar fintech startup, a Dorsum vezérigazgatói székébe Mészáros Mariann. Forgács-Fábián Sárát gyerekkori élményei terelték: az általa életre hívott Amigos Alapítványban máig több mint 500 egyetemista önkéntes segítette gyerekek ezreit a gyógyulásban, 18 kórházi egységben, hat városban. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból. Interjú egy, már az első pillanattól összeszokottnak tűnő, mosolygós párossal.
Bridge Budapest