PlanB: a beszédes nevű vállalkozás, amely sokszor második lett a Magyar Péter által kritizált kommunikációs cég mögött, és még Varga Judit neve is felbukkan

A Diákhitel Központ volt vezérigazgatója a Balásy Gyula cégeivel kötött, túlárazott kommunikációs szerződéseket nehezményezte, azonban vezetése idején a Diákhitel Központ egy másik kommunikácios céggel is szerződött: azzal, amelyik 2019-ben volt feleségét készítette fel a miniszteri szereppel járó sajtószereplésekre.











Jó évet zárt a K&H, még nagyobbra nőne a bank

A piaci élmezőnyben lévő banknak jól megy az üzlet, sikeresen részt vesz az állami programokban, jelentősen bővíteni tudta hitelállományát is. A K&H Bank adózás utáni eredménye 2023-ban elérte a 108 milliárd forintot.


Három év alatt 714 százalékos növekedés – mit tudnak azok a cégek, amelyekkel Magyar Péter szerint kötelező volt szerződniük az állami cégeknek?

A szinte semmiből pillanatok alatt százmilliárdos árbevétel – ezt produkálta az a két kommunikációs cég, amelyeket Magyar Péter állami hátszelű túlárazással vádol, és amelyeknek az utcai óriásplakát-kampányai elől 2017 óta elmenekülni is lehetetlen volt. A Diákhitel Zrt. volt vezetője nagyvadra lő, de minimum kétséges, mit tudna bizonyítani a vádjaiból.



25 milliárd forint támogatást síbolhattak el korrupt hivatalnokok és társaik

25 milliárd forintra rúg annak a 108 GINOP-os és nyolc egészségipari támogatási pályázatnak az értéke, amit korrupció útján szereztek meg ügyeskedő hivatalnokok és társaik egy „jól szervezett korrupciós hálózat” keretein belül. A Központi Nyomozó Főügyészség 54 ember ellen emelt vádat vesztegetés miatt, és egymilliárd forintnyi vagyont le is foglalt.