Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Akkor futott fel a Vasútvill, amikor Homlok Zsolt összeházasodott Mészáros Ágnessel, most pedig, miután véget ért a házasság, már a bankokkal kell tárgyalni, hogy fizetőképes maradhasson a cég.
Másfél milliárd forintosnál is nagyobb veszteséggel zárta 2023-at a Vasútvill Kft. a most leadott éves beszámoló szerint. Ez az az építő vállalat, amelyben 2017 után Homlok Zsolt lett a közvetett tulajdonos, épp akkor, amikor távozott a Swietelskytől, és összeházasodott Mészáros Lőrinc lányával, Mészáros Ágnessel – a nagy felfutása is ez után indult, gyakran a Mészáros-cégek alvállalkozójaként. 2019-től kezdve nem lehetett hivatalosan azt állítani, hogy valóban Homlok cégéről lenne szó, akkortól egy svájci bejegyzésű cég mögé dugták el, hogy ki a valódi tulajdonos.
Azt 2023 elején írtuk meg, hogy több jel szerint is véget érhet Homlok és Mészáros Ágnes házassága, ezután pedig a Vasútvill nagyon gyorsan esett ki a pikszisből: fővállalkozója, az egykori após cége indoklás nélkül felmondta a szerződéseit – a Püspökladány–Biharkeresztes vasútvonal felújításáról, a váci állomáson végzett munkákról és a nyíregyházi ipari parkról van szó. A céges beszámolón is látszik, hogy mennyire elapadtak a bevételek, a 2022-es 6 milliárd forinttól 2,7 milliárdra zuhant az árbevétel, az „egyéb bevétel” sor pedig 2 milliárdról 215 millió forintra esett össze.
Abból a szempontból nem volt váratlan a rossz eredményekről szóló beszámoló, hogy a céges hitelminősítéssel foglalkozó Scope Ratings tavaly március óta eddig háromszor minősítette le a Vasútvillt, legutóbb arról írtak, hogy súlyos likviditásproblémák vannak, nagyjából kéthavi működésre elegendő pénz maradt a cég kasszájában, de a cseh anyavállalat segítséget ígért.
Most azt írták a beszámoló mellékletében: a többszöri leminősítés miatt a cég kötvényeit a tulajdonosai visszavásárolhatják, emiatt megkezdődtek a kötvénytulajdonosokkal és pénzintézetekkel az egyeztetések, most közösen vizsgálják a lehetőséget, hogy a cég fizetőképessége fennmaradjon. A könyvvizsgáló ehhez annyit fűzött hozzá: ez egy
„lényeges bizonytalanság, amely jelentős kétséget vethet fel a Társaságnak a vállalkozás folytatására vonatkozó képességét illetően.”
Homlok Zsoltnak eközben az a cége, amelyről hivatalosan is leírhatjuk, hogy 80 százalékban az övé (a maradék 20 a testvéréé), a Homlok Építő Zrt. kis pluszban zárt, az 94 millió forint nyereséget hozott össze, miután 8,3 milliárd forintra növelte a bevételét az egy évvel korábbi 5,2 milliárdról.
Homlok mostanában még egy nagy bukással került be a hírekbe: a szintén hozzá tartozó Szombathelyi Haladás anyagilag akkorát bukott, hogy nem kapta meg az indulási engedélyt a következő évi NB II.-ben, csak a harmadosztályban folytathatja. Ennek a részleteiről – amikor még nem volt végleges az alsóbb osztályba sorolásról szóló döntés – itt írtunk bővebben:
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
Épp a minap szabadult el a platform chatbotja, amely antiszemita bejegyzéseket kezdett közzétenni, de az NBC News úgy tudja, Linda Yaccarino távozása már több mint egy hete napirenden volt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.