Nem tesz új feljelentést a főváros e-jegy-ügyben
A BKK nem kapott kártérítést, a főváros lenyeli a veszteséget. Politikai és szakmai felelősség van, büntetőjogi felelősségre vonás nincs.
A BKK nem kapott kártérítést, a főváros lenyeli a veszteséget. Politikai és szakmai felelősség van, büntetőjogi felelősségre vonás nincs.
hvg.hu
Az eddigi négy helyett, áprilistól.
hvg.hu
Kovács Árpád korábban az Állami Számvevőszék, majd a Költségvetési Tanács elnöke volt.
hvg.hu
Arra kérik a vásárlókat, ne fogyasszák el a terméket, hanem vigyék vissza, a blokk nélkül is visszatérítik az árát.
HVG
HVG
MTI
Egyúttal arra kérte a hódmezővásárhelyi polgármestert, ne hívja Kálmánnak, mert az ő neve hivatalosan is Rákay Philip.
hvg.hu
Félmilliárd forintra becsülik csak decemberre a Temu reklámköltéseit piaci elemzők. Arra is figyelmeztetnek, hogy ha sikerrel uralja le a piacot a kínai kiskereskedő, akkor eltűnnek a mostani kedvezmények, és egy olyan kereskedő maradhat a nyakunkon, akivel szemben nehéz lesz érvényesíteni a vásárlói jogokat. A hazai kereskedők védelme érdekében állami beavatkozásra is számítanak, de létrehozták a Temu Indexet, hogy megmutassák mennyire nyomulnak a kínaiak.
hvg.hu
A politikus már januárban jelezte, hogy valami nem stimmel a Samsung SDI vízellátásával. Egy, a koreai sajtóban megjelent hír világított rá az okra.
hvg.hu
Szerinte most Rákay bebizonyíthatja, hogy nem Lázár egyszerű strómanjaként került médiatulajdonosi szerepbe, ha annak adja el a tulajdonrészét, aki a legtöbbet kínálja érte.
hvg.hu
Karácsony Vitézyt és Tarlóst, Vitézy Tarlóst és a Dabóczi vezette BKK-t okolja a milliárdos buktáért.
hvg.hu
Az ügyészség szerint fiktív szerződéseket kötöttek.
hvg.hu
A jegybanktörvény módosítása után alaposan ellenőrizhetik az MNB-alapítványt és cégeit, és ez kiverte a biztosítékot Matolcsy Györgynél. Egyes vagyonelemek Matolcsy fiának környezetében tűntek fel. De kik tartoznak ebbe a körbe? Bemutatjuk.
Ítéletet hozott a választottbíróság az e-jegyrendszer ügyében: a kiépítésével 2015-ben megbízott német cégnek csak az előlegeket kell visszafizetnie, a BKK kárigényét nem tartották jogosnak.
hvg.hu
A programozóiskola elhelyezkedést garantált a diákjainak, de a bezárása miatt ezzel már sokan nem tudtak élni.
hvg.hu
Pedig a pénzügyi megállapodással nem lett volna gond.
hvg.hu
Egyben bocsánatot kért Navracsics Tibortól a „Promenád24, szerepüket súlyosan félreértelmező kollégái helyett is”.
hvg.hu
A társaság már 2023 nyarán személyes egyeztetésekbe kezdett a polgármesterrel és az alpolgármesterrel.
hvg.hu
A 20 millió forintos törzstőkével létrehozott társaság többek között utazásközvetítéssel, tárgyi eszközök kölcsönzésével, illetve konferencia és kereskedelmi bemutatók szervezésével is foglalkozhat.
hvg.hu
Az elmúlt években a magyarok már készek voltak több pénzt adni a sonkáért, ez a trend fordulhat meg idén. Ez azért is gond, mivel az alapanyag ára történelmi magasságokba emelkedett.
hvg.hu
A koreai sajtó szerint már a vendégmunkásokat is toborozzák.
hvg.hu