Megszűnik a cég, melyet a nemzeti laborhálózat létrehozására alakított a kormány
Úgy tűnik, változtak a kormány tervei a labortevékenységek államosításáról.
Úgy tűnik, változtak a kormány tervei a labortevékenységek államosításáról.
hvg.hu
Évente kétmillió vásárló tér be az áruházba, amely Michigan állam egyik fő kulturális látványossága lett.
HVG
A kommentekben érkező panaszok alapján főleg azok a rendelések nem érkeznek meg, melyeket az eMAG Sameday nevű, saját futárcége kezel.
hvg.hu
A Szegeden gyárat építő kínai BYD épp most előzi meg a piacvezető amerikai Teslát globális eladásokban. A vállalat üzleti eredményei szárnyalnak, a kilátások pompásak. Peking a 2010-es években rengeteg állami erőforrással támogatta az elektromos autózást – épp ezért Brüsszel épp vizsgálja, hogyan lehetne megvédeni az európai piacot a felszteroidozott kínai gyártóktól. Borítékolható, hogy a magyar állam legalább 100 milliárd forinttal támogatja a szegedi beruházást közvetlenül és infrastruktúrában.
A német Rheinmetall-gyárat 2020-ban kezdték építeni Magyarországon, idén augusztusban adták át, jövő év elején pedig már használhatja is a Magyar Honvédség az itt gyártott gyalogsági harcjárműveket.
hvg.hu
A cementgyárhoz egy fél mészkőbánya is járt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Két szekszárdi kötődésű cég, akik fontos szereplői saját régiójuk gazdasági életének. Több évtizedre visszanyúló szakmai együttműködés, amely az új fejlesztések kapcsán is szavatolja a további sikereket. A sokak által ismert Tolle-termékeket gyártó TOLNATEJ Zrt. és a TARR Kft. Business üzletágának közös projektje jó példa arra, hogy a helyi partnerek közötti együttműködés révén is létrejöhet olyan eredmény, amely a következő évtizedek elvárásainak is képes megfelelni.
TARR BUSINESS
Akár már pénteken bejelentheti a magyar kormány és a kínai óriásvállalat az üzletet.
hvg.hu
A miniszter szerint már 2024-ben elkezdődik a mohácsi híd kivitelezése.
hvg.hu
A világ nagy hajótársaságai inkább megkerülik Afrikát, a húszi lázadók támadásai miatt a Vörös-tenger és a Szuezi-csatorna túl kockázatos.
hvg.hu
Az irányító többségi tulajdoni hányadot megőrizve adna el részesedés-csomagokat az orosz állam nagyvállalatokban. A privatizációs programtól akár több százmilliárd rubel bevételt remélnek.
hvg.hu
8 élelmiszer- és vendéglátóipari cég tevékenységét függeszttette fel a hatóság a téli ellenőrzések eredményeképp. A karácsonyi vásárokon a legnagyobb probléma a higiéniával volt.
hvg.hu
Közel 20 évvel vetné vissza a fővárosi tömegközlekedést, ha a minisztérium megszüntetné az együttműködést. Az állam Tarlós István idején azzal az ígérettel vette át a HÉV-eket, hogy az utasok nem járhatnak rosszabbul.
hvg.hu
A gálán autókat is lehetett nyerni a tombolán.
hvg.hu
Olcsóbb a gáz, mint a háború kitörése után volt, de a távhőszolgáltatóknak még mindig kompenzációra van szükségük.
hvg.hu
Alapesetben a határon át ingázók csak heti egy nap home office-t kaphatnak, különben változik a társadalombiztosításuk. Megoldás lenne egy uniós keretmegállapodás, de ezt Magyarország nem kötötte meg Ausztriával.
hvg.hu
Egy elszámolási vita miatt a közlekedési minisztérium kivágná a fővárosból a település határán belül közlekedő vonatokat, HÉV-eket, Volán-buszokat. A minisztérium a fővárosnak adott – amúgy is nagyon kevés – támogatást is felülvizsgálja.
hvg.hu
A bírságot a Google oroszországi forgalma alapján számították ki.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Beindult az állami gázkitermelési projekt Sarkad térségében: három kút már köpi a gázt és a könnyűolajat, de már készül a negyedik is.
hvg.hu
A 143 szobás szálloda új neve Mandarin Oriental Gellért lesz, a nyitását pedig a felújítás után, 2027-ben tervezik.
hvg.hu