Schilling Árpád rendező lázadásról, bizalomról, infantilizmusról

HVG: Tényleg a külföldi munka lehet az egyetlen kiút a magyar alkotók számára?

Schilling Árpád: Ha pénzt is akarsz keresni, akkor igen. A másik kérdés a bizalom, ami pénzben nem mérhető. Az, hogy egy másik ország egészen más szakmai közege befogad, egyértelműen azt jelzi, hogy értesz valamihez. Itt nem számít sem a politikai elköteleződés, sem az ismerősök, itt te vagy egyedül, meg az, amit tudsz. A bizalom az alapja annak, hogy az ember kihozza magából a maximumot. Történt velem hasonló Magyarországon is. Tizenöt évvel ezelőtt, amikor Zsámbéki Gábor elhívott a Katonába rendezni, vagy amikor 2007-ben Hiller István miniszter garantálta a Krétakör számára a művészeti innovátor státust, bár ennek hamar vége lett, a támogatást leépítették. Én 1995-ben kezdtem a Krétakörrel. Sok mindent csináltam: létrehoztam a semmiből egy európai hírű társulatot, kineveltem szakembereket, tanítottam itthon és külföldön, írtam publikációkat, tanulmányokat, rendeztem világhírű színházakban. Ennek ellenére feleannyira sem vesznek komolyan, mint mondjuk Vidnyánszkyt vagy Alföldit. Miért? Mert engem alternatívnak tartanak, ami azt jelenti, hogy hendikepes, alacsonyabb státusú, nem komolyan vehető. Tiltakozom ez ellen, és amit csak lehet, megteszek azért, hogy a hazai színházi szakma is megértse, változtatni kell a hozzáálláson, ha nem akarunk kiszakadni Európából. A fiatalokkal szembeni bizalmatlanság egyenes következménye a szellemi leépülés.

Túry Gergely

– Tessék politizálni! címmel gyújtó hangú cikket írt. Milyen megoldást ajánl az aktívabb polgári létezésformához?

– A verbális platformokon keresztüli számonkérés rendkívül fontos eleme a demokráciának. Az írás és olvasás is éppolyan aktivitás, mint a tanítás vagy a tüntetés. A leggyakoribb félreértés az interakcióval kapcsolatos megnyilvánulásaimmal, hogy egyesek azt hiszik, valamiféle kizárólagosságot akarok megteremteni. Épp a kizárólagosság ellen küzdök. Versenypárti vagyok, de addig, amíg nem látok mást, csak egyféle működési modellt, addig azért harcolok, hogy legyen hozzáférhető valami más is. Legyen interaktív színház is, legyen olyan pedagógia is, amelyben a diák aktív résztvevője lehet az oktatási folyamatnak, legyenek a jelenleginél befogadóbb és átláthatóbb intézmények, az állam tegyen meg mindent azért, hogy a polgároknak könnyebb legyen elintézni az ügyeiket, legyen esélyegyenlőség, legyen valódi szabadság, s végül lehessen szabad verseny. Ma nincs tisztességes verseny, mert az alternatívát a pozícióban lévők ellehetetlenítik. Nem csak a politikusok, az egyes szakmák képviselői is. A paternalizmus, amelyet már legalább tíz éve támadok, ősi természete a magyar társadalomnak. Ezért is olyan sérülékeny ez a nemzet. Rendkívül lassan regenerálódik, tulajdonképpen önpusztító életmódot folytat.

– Az öt éve megújult Krétakör egyre markánsabban foglal állást politikai ügyekben, legújabb produkciójuk Korrupció munkacímmel szerveződik. Az egyre aktívabb politizálással megtalálták a színház jelenlegi fő küldetését?

– Nincs kizárólagosság. A színháznak sincs egy fő küldetése. Sőt ha igazán korrekt akarok lenni, akkor azt mondom, hogy egyáltalán nincs küldetése. A színház a szabad önkifejezés tere. Tulajdonképpen egy demokratikus alapjog gyakorlati megvalósulása. Minden egyéb ebből következik. Az persze kétségtelen, hogy egy önpusztító társadalomban fontos szerepet játszhatnak a politikai-közéleti fórumok. Egyik ilyen lehet a színház is. Nem utolsósorban sokat kamatoztathatna ebből a színházi szakma maga. Fejleszthetné intézményi és művészeti kompetenciáit. A demokratikus és a szakmai megújulás összefügg. Egyik sem fog menni önvizsgálat és munka nélkül. Egyelőre kevés esélyt látok bármelyikre is, de reménykedem.

– Operarendezőként 2010-ben debütált Münchenben, most egymás után itt a második és a harmadik operája is. Miként tekint erre a klasszikus, sokszor ódivatúnak vélt műfajra?

– Sohasem voltam operarajongó. Szüleimmel sem operába, sem színházba nem jártunk. Nagyon örülök, hogy megismerhetem ezt a műfajt is, ahogy korábban a színházat, a cirkuszt vagy a filmet. Szeretek tanulni, s ha ráadásul meg is fizetik, amit csinálok, akkor igazán nincs okom panaszra. Sőt ha a különféle operaházak vezetői úgy látják, érdemes bennem megbízni, akkor a továbbiakban is fogok operákat rendezni. Meghívásaim jelenleg 2015-ig szólnak Ausztriába, Svájcba és Németországba.

Túry Gergely

– Münchenben a Rigoletto előző, túlontúl elvont változata nagy bukás volt. Tisztában volt a kockázattal?

– Természetesen. És azt hittem, ha komolyan veszem a közönséget, akkor ők is komolyan vesznek engem. Azt gondoltam, hogy egy tiszta, lecsupaszított értelmezés olyan szellemi kalanddá válhat a sok túldíszletezett előadás között, amely felvillanyozza a német közönséget. Azt is gondoltam, hogy megértik, én nem eltakarni akarom a koncepciómmal a szerzőt és az előadókat, hanem a lehető legkonkrétabb kereteket adom nekik ahhoz, hogy kibontakozhassanak. Nem akartam provokálni, újítani, igét hirdetni. Mégis sokan megbántódtak, mert csalódniuk kellett. Ahogy azt a mostani munkaadóm, a klagenfurti intendáns, Florian Scholz megfogalmazta, az operanézőnek Rigoletto négy dolgot jelent: egy púpot, egy nagy partit, egy létrát az első felvonásban és egy zsákot a harmadikban. Hát itt egyik sem volt, mert épp azt szerettem volna, ha a nézők a jelentést élvezik, nem a konvenciót. Voltak, akik el voltak ragadtatva, kritikák is jelentek meg, amelyek ünnepelték az előadást. A premierközönség egy része azonban huhogott, és voltak keményen földbe döngető kritikák is. Azonban az operaház teljes vezetősége kiállt mellettem, és visszahívtak, hogy rendezzem meg Janácek Makropuloszát.

– Mind a Rigolettónak, mind Mozart Idomeneójának a halálra ítélt szerelem az egyik alaptémája. Az ön személyes kihívásairól, válságairól is kaphatunk ezekben valamiféle látleletet?

– Igyekszem nem a saját életemet ráerőltetni a két géniusz művére. Apai, családi és egyéb zavaromról beszámoltam A szabadulóművész apológiájában, a Krízis trilógiában és a Noéplenéte-ben. Ugyanakkor természetesen a korral járó tapasztalatok beépülnek a munkákba akkor is, amikor nem konkrétan azokról mesélek. Már nem csak a lázadó szemével látom a világot. A problémám épp az, hogy az a társadalom, amely az otthonom, folyamatosan infantilizál, késlelteti a beérést.

– A Krétakör viszont látványosan felnőtt, önálló alkotói csapatként működik. Számítanak-e még a csapatkapitányra?

– A Krétakörnek több produkcióját is bemutatják az idén. Gulyás Márton Korrupció című előadása egyben vitafórumként is funkcionál majd. Tóth Ridovics Máté kísérleti játékfilmet készít, amelyet a kormány által szponzorált és tulajdonképpen egy generáció lealázásaként funkcionáló reklámkampány, az „Új nemzedék, Minden ideköt” ihletett. Juhász Bálint egy pedagógiai programot visz végig a IX. kerület önkéntes diákjaival, amely az iskolaév végével zárul. Tervezünk még egy őszi fesztivált, és én is elkezdek egy új színházi munkát, amelyet majd 2014-ben mutatunk be, a tervek szerint Trianon kérdéskörét dolgozná fel.

WALLENSTEIN V. RÓBERT