szerző:
Farkas Éva

Múlt héten zajlott a 9. Ördögkatlan Fesztivál, amelynek évek óta visszatérő fellépője Scherer Péter. Két színházi bemutató között a kisharsányi tornaterem előtt beszélgettünk vele egyebek között a Kapa-Pepe-szerepekről, ifjúsági előadásokról, a Válótársakról és finom quesadillákról.

hvg.hu: Annyi mindennel foglalkozik. Hogyan határozná meg magát? Színész, rendező, színházvezető, író-dramaturg, tanár?

Scherer Péter: Szerintem, a mérnökök között az egyik legjobb színész vagyok.

Scherer Péter
©

hvg.hu: Milyen mérnök?

S. P.: Építő. Ugyan 1987-ben elvégeztem az egyetemet, de már az általános iskolában Karinthy-prózákkal Ki mit tud?-ot nyertem Ajkán. A középiskolát Szombathelyen végeztem fizika tagozaton, mert az apám és a bátyám mérnökök, oda irányított a család. Az érettségi után nem vettek fel a Színművészetire, innen jött a Műegyetem. De már 1982-től egy amatőr társulatnál játszottam, s 1984-től az Arvisuránál. Olyan színészekkel szerepeltem együtt, mint Pintér Béla, Péterfy Bori, Horgas Ádám, Terhes Sándor, Horgas Péter csinálta a díszletet. Aztán bekerültem a Csányi János-féle Szentivánéji álomba, amit 1995 januárjától játszottunk az Új Színházban Mucsi Zolival, Udvaros Dorottyával, Szabó Győzővel, Kulka Jánossal. Felpörögtek körülöttem az események – díjak, ismeretségek és az első filmes felkérések.

hvg.hu: És 1996-ban létrejött a Csányi János vezette Bárka. Abban önnek milyen szerepe volt?

S. P.: Alapító tag voltam. Itt az Ördögkatlan Fesztiválon van egy kiállítás, s azon látható az az emblematikus fotó, amin egy röplabdaháló alatt ül kb. 8 ember. Az a fénykép akkor készült, amikor Szalai Szabó István mondta a Csányinak, hogy “figyelj, találtam egy tornatermet, amiből szerintem lehetne egy színházat csinálni”. És odamentünk. Ott volt Bérczes Laci (az Ördögkatlan szervezője – a szerk.), Tasnádi István. S mivel nekünk a kritikák meg a közönség szerint is elsöprő sikerünk volt Mucsi Zolival a Szentivánéji álomban (innen ered a barátságunk), ez úgy adta magát, hogy mi is ott voltunk az alapítók között. Az őscsapat nem tartott túl sokáig – úgy 5 évig –, mert az igazgató és a társulat között hamar elkezdődtek a konfliktusok, és egyszer csak 11 színészből 6 fölállt és elment, méghozzá évad közben. Én maradtam még egy évet, de mikor 2002-ben megkérdezte Schilling Árpád, hogy van-e kedvem a Krétakörben játszani, s ugyanekkor hívta Mucsi Zolit és többek között Csákányi Esztert is, akkor  hagytam el én a Bárkát. Az egy nagyszerű időszak volt, jó színészek, jó rendezők, közös ízlés, jó témák, jó darabok. Jó ügyek mellé álltunk oda, és emellett elképesztően sikeres lett a társulat belföldön, külföldön. Európa majd' minden országában jártunk, de voltunk Dél-Koreában, Kínában, New Yorkban, Kanadában. Csak a Siráj-előadásunkkal 32 országban vendégszerepeltünk négy év alatt. Ez az egész 2008-ig tartott.

hvg.hu: S miért lett vége?

S. P.: Schilling akkor befejezte a repertoárszínházi gondolkodást. Az ő részéről akkor ez egy nagyon vagány döntés volt, mert akkora hullámot vert ez a társulat és a sikere, hogy ezen még a lemenő ágban is el lehetett volna pár évig nagyon jól szörfözni. Ő meg azt mondta, hogy neki ez megvolt, és elment más irányba. Egy vadonatúj ösvényt nyitott, a társadalmi szerepvállalás a színházon keresztül – például cigányfalvakban színházat csinálni – fontosabb lett a számára. Ebben viszont nekem már nem tudott szerepem lenni.

hvg.hu: Pedig a társadalmi szerepvállalás öntől sem idegen.

S. P.: 2008-ban – még a Krétakör égisze alatt született meg a Nézőművészeti Főiskola című előadásunk, s utána Mucsi Zolival, Katona Lacival és Gyulay Eszter dramaturggal úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy minitársulatot, egy nonprofit közhasznú kft.-t, amivel lehet produkciókat létrehozni, pályázni, az egészet menedzselni. Jelenleg 12 saját előadásunk van, hét úgynevezett felnőtt előadás és öt ifjúsági, amiket én rendeztem és egyben játszom is. Például A gyáva, egy drogos fiú története 270-szer ment. De van a Vakság, ami tolerancia, másság-elfogadás téma, van az Ady–Petőfi-előadásunk, költő vendégeket hívunk rá, van A kézmosás fontosságáról, ami kifejezetten egy egészségügyi téma egy ÁNTSZ-es orvos és egy baktérium főszereplésével és van a Soha senkinek, ami a családon belüli erőszakkal foglalkozik (ezt mutatták most be az idei Ördögkatlanban – a szerk.). Ez az előadás egy német regény adaptációja. Az összes többi szövegkönyvét közösen fejlesztettük a dramaturggal s a játszó színészekkel.

Részlet a A kézmosás fontosságáról című előadásból
©

Jövőre három új bemutatót tervezünk, az egyik – szintén ifjúsági téma – testvérekről fog szólni. Érdekel engem az, hogy ugyanabból a kulturális közegből, ugyanazt a genetikát örökölve két testvér jön egy családból, s az egyiknek összejönnek a dolgai, a másiknak pedig nem. Én nagyon sok ilyen példát látok, akár a saját családomban is.

Az ifjúsági darabjaink a Tháliában és a Katona Sufni játszóhelyén mennek, mutatjuk pedagógusoknak, diákoknak, hívunk mindig szakértőket, s visszük vidékre, bárhová, ahova hívnak minket.

hvg.hu: Honnan van önben ez az erős szociális érzékenység?

S. P.: Ezek véletlenek. (Persze tudom, hogy az életben nincsenek véletlenek…) Novák János révén belekerültem a Kolibriben az első osztályterem-színházi előadásokba a Klamm háborújával, egy tanár monodrámájával. Nagyon megszerettem a suliba járást, az ottani beszélgetéseket, a kamaszok nagyon vagány véleményalkotását. Már a 250. előadáson túl vagyok ezzel is. Látva ezt Gyulay Eszter, aki tényleg egy szociálisan nagyon érzékeny ember, azt mondta, hogy csináljunk valamit drog témában. Mivel én néha tanítok egy alapítványi színiiskolában, s meséltem, milyen módszerrel csináltam a vizsgát, az annyira megtetszett neki, hogy megírtuk A gyávát. Megtaláltuk Kovács Krisztiánt a drogos fiú szerepére, s eldurrant ez a darab. Díjakat nyertünk vele, imádják az emberek. És akkor ajánlottak újabb témákat és megcsináltuk. Így van a véletlen az esetünkben. Ez olyan, mint amikor ott van a szőnyeg a lépcső tetején, és ha te jól gurítod el, akkor az egyszer csak leér a lépcső aljára. Most valahol tartunk rajta, majd azt kell megérezni, hogy hol van a szőnyeg vége.

hvg.hu: S játszik mindenfelé Budapesten…

S. P.: Áprilisban rendeztem az Ezt rád című előadást a Szkénében. Ez egy zenés, szkeccsekből összerakott esztrádműsor, amit nagyon szeret a közönség. Ez is közös fejlesztés a csapattal, de vannak írók is – Háy János, Dragomán György, Csányi Vilmos, Tasnádi István, Vinnai András –, akiknek a szövegeit kölcsönkaptuk és használjuk. És ezen kívül vannak vendégként előadásaim a Centrálban, a Kolibriben, a Rózsavölgyi Szalonban és az Ördögkatlan egyesületnél a Mulatság.

©

hvg.: Ez a színházi vonal az ön életében. De a felsoroltak mind ínyenc színházak, ahova az emberek többsége nem jár el. Ellenben önnek van egy komoly filmes múltja is – kb. 40 nagyjátékfilm –, ezek révén vált ismertté és népszerűvé. Melyik volt az első?

S. P.: A Sztracsatella, Kern András filmje. Utána jött a Szomjas György-féle Gengszterfilm, amiben a Mucsival páros főszerepet játszottunk. A Gengszterfilm után Jancsó Miki bácsit a producere, Böjte József elhozta a Szentivánéji álomra, hogy “nézd meg ezt a két hülyét, mert lehet, hogy lehetne velük valamit kezdeni…” Miki bácsi nagyon hamar felhívott minket, hogy csinálna velünk egy filmet, s ez lett a Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten, 1998-ban. Ezt még hat közös film követte. 2010-ben volt az utolsó, az Oda az igazság.

hvg.hu: Önök lettek a Kapa–Pepe-páros. Mindig az volt a benyomásom a filmeket nézve, mintha az egész egy improvizáció lenne. Mintha az egész úgy született volna, hogy azt mondta Jancsó: “gyerekek, menjetek fel a Hősök terén a szobrok tetejére, azután beszélgessetek”.

S. P.: Az jó, ha az jött le, mintha ott találódott volna ki, mert a jelen idő érzése az mind a filmben, mind a színházban alapkövetelmény. Van ez a vicc: “Megy már az előadás? A portás belehallgat és mondja, hogy megy, mert a színészek már egész más hangon beszélnek.“ Na, ez az, amit én nem nagyon szeretek. Szóval jó, ha tudtunk úgy lenni a szerepben, mintha azok mi volnánk, de Miki bácsi nagyon pontosan tudta legtöbbször, hogy mit akar. Amikor nem igazán tudta, az nem is sikerült jól. A jól felrakott szituációkra persze rájött egy-egy duma, ami a miénk volt, de az nem tett ki még 10 százalékot sem. De nagyon inspiráltuk egymást. Például a Lámpásban a temetői blokkot duplájára dúsította fel, mert annyira megszerette, ahogy mi ott létezünk. Az összes munka egy repülés volt vele. De el nem tudtam képzelni, hogy milyen lesz a film a végén. S amikor megmutatta a három nap alatt megvágott anyagot, nagyon tetszett. Őszintén lelkendezve kérdeztem, hogy “te tényleg tudtad, hogy ebből ez lesz?” S akkor azt mondta: “Péter bátyó, régóta csinálom én már ezt a mesterséget…”

hvg.hu: Több sikeres közönségfilm – Kontroll, Made in Hungaria, Egérút, Rinaldo, Papírkutyák, Argo – után  most itt a Válótársak az egyik kereskedelmi tv-csatornán. Valószínűleg ezt nézik a legtöbben. Örül ennek?

S. P.: A munkának az ember mindig örül. Amikor azt látja, hogy igényesen megírt szöveg van jó partnerekkel, jó rendezővel, jó körülmények között, akkor meggondolja. Nagyon jók a szituációk, jól játszható a szerep. Ötször voltam castingon, mindenkinek nagyon tetszett, amit csináltam, de a megrendelők kötötték az ebet a karóhoz: igen, ilyen kéne, de 15 évvel fiatalabban. Visszamondták, s úgy voltam vele, hogy le van tojva, akkor az a nyár lazább lesz. És akkor egyszer csak hívtak, hogy nem találják a megfelelő színészt, jöjjek be, befestik a hajam, megborotválnak, kapok egy jó öltönyt, csináljunk egy próbafelvételt. A Válótársakért tavasszal megkaptam a Televíziós Újságírók díját a legjobb színésznek járó kategóriában, aminek nagyon örültem. Ez az első komolyabb tévés szerepem, egy apát játszom. Két hasonló korú gyerekem van a filmben, mint amilyen nekem az igazi három gyerekemből kettő. Most forgatjuk az új szériát.  Ez az egész nyarat kitölti. Az Ördögkatlan miatt tartunk egy hét szünetet.

hvg.hu: Soha nem keresték meg komoly kőszínházi szerződési ajánlattal?

S. P.: Nem, és nem tudom, hogy ennek mi az oka. A katonás színészekkel játszottunk közösen egy Krétakör–Katona-koprodukcióban, de például ott megvan a káprázatos színészállomány. S ha alkatba sorolja magát az ember, akkor ez a vicces, köpcös buffó mindegyik társulatban megtalálható… De mindenképp megfontolnék egy ajánlatot, ha egy darabra vendégként meghívnának egy nívós színházba.

hvg.hu: Én láttam már önt egyáltalán nem viccesnek – például A gyávában, vagy a Klamm háborújában, amit éppen itt az Ördögkatlan Fesztiválon is játszott évekkel ezelőtt.

S. P.: Igen, ezek kiugranak az én szokásos repertoáromból, és szeretem is őket nagyon.

Scherer Péter Klamm háborúja című monodrámáját adja elő a Gombaszögi Nyári Táborban 2014-ben
©

S ha már Ördögkatlan, itt a Mulatság: Mrozek drámáját 1999 óta játsszuk, túl vagyunk a 330 előadáson, itt a Katlanban minden évben előadjuk, annyira az emblémájává vált a fesztiválnak. A Parti Nagy Lajos-féle Don Quijotét is játsszuk itt, ami szintén Néző Kft.-s darab.

Amúgy meg mindenféle jó dolgok történnek. Tegnap például egy szakáccsal főztünk egy quesadillát, egy mexikói ételt, ami egy kukoricalepény félbe hajtva, beletéve egy kis csirke, zöldség, feketebab, chilli szósz és sajt, és az egész egy vaslapon össze van nyomva. Azután ezt felajánlottuk a Fogd a kezem alapítvány számára. Levezettem egy licitet – 1500 forintról indult a quesadillas és 7000-ért kelt el. Utána csináltunk még vagy negyven darabot, mindenki quesadillát akart enni…

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!