szerző:
Németh Róbert

Az elmúlt nagyjából öt évben jól érezhető generációváltás zajlott le a hazai könnyűzenében. Párhuzamosan, a folyamatokat kölcsönösen generálva, "a kordon mindkét oldalán", a színpadon és a nézőtéren is. Olyan új sztárok jöttek, mint a Halott Pénz vagy a Wellhello. Arról, hogy mi is történik pontosan, három, generációsan a zenészektől és közönségtől sem nagyon távol álló hazai zeneipari szakemberrel beszélgettünk.

Kirschner Petrával, a Pécsi Est Café programszervezőjével, több hazai nyári fesztivál színpadmesterével, Horváth Mátéval, a New Beat koncertszervezőjével, és Süli András egykori zenésszel, a debreceni Campus fesztivál programosával arról beszélgetünk, hogy a magyar könnyűzenében a változás valamikor, a még MR2-Petőfi Rádiónak nevezett Petőfi Rádió működése idején kezdődött. Tágabb értelmezésben a már csak zenét játszó Petőfi indulásával, mely 2007-ben jó pár, a klubokban már akkor is népszerű, de a rádiókban addig nem hallható zenekar felíveléséhez nyújtott platformot, s jó pár induló együttes sikeréhez járult hozzá. Szűkebb értelmezésben – már, ha arról beszélünk, hogy mikor jelentek meg az elmúlt években a nagyszínpadokra felkapaszkodó újgenerációs együttesek – valamikor a Punnany Massif rádiós sikereivel, majd a Halott Pénz befutásával. Ennek a néhány éves időszaknak a feltérképezésére tettünk közösen kísérletet.   

"2007 után az élőben megszólaló, valódi, hús-vér fesztiválzenekarokból 10-15-nek sikerült egy olyan gátat áttörni, ami elég volt ahhoz, hogy feljöjjenek közvetlen második vonalnak, viszont ami ennél is érdekesebb volt, az az, hogy a '90-es évekből megörökölt klasszikus nagyszínpados zenekaroknak a lecserélődése sok évig váratott magára" – mondja Süli, aztán egy rövid vita után megállapodunk abban, hogy valójában, a Kispál és a Borz feloszlásától eltekintve nem is lecserélődés történt, hanem inkább az, hogy a '90-es/2000-es években megbonthatatlan Kispál–Quimby–Tankcsapda-szentháromság mellett másokból is stabil nagyszínpados együttes lett a 2010-es években.

©

Persze azt is hozzáteszik mindhárman, és erre a hvg.hu újságírója is bólint, hogy a hazai zenei piac még mindig olyan, hogy egy évek óta nagyon erős pozíciókkal rendelkező, befutott, komoly és lojális közönségbázissal rendelkező topkategóriás (vö. nagyszínpados) zenekar valójában csak akkor tudja elveszíteni a pozícióit, ha akarja. Vagy, ha feloszlik. Nincsenek komoly fel-le hullámzások, se nagy ívű vagy drámai bukástörténetek.

"Instant boldogságra, azonnali örömökre vágynak"

"Van egy új generáció, aminek láthatóan, érezhetően mások a vágyai, meg az értékei", mondja Kirschner Petra, "Ezek az újgenerációs zenekarok, pedig nem csak életkorban állnak közelebb a közönségükhöz, hanem arra is borzasztóan jól ráéreznek, hogy ez a generáció hogyan működik és gondolkodik. Például, hogy az információfeldolgozásuk rövidebb, azonnalibb infóra vágynak. Arra, hogy ennek a generációnak fontos az instant boldogság, és fontosak az instant örömök. Ezt például a Dávid a Halott Pénzben (Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere, tulajdonképpen maga a Halott Pénz – a szerk.) tök jól elkapta. De már korábban a Punnany Massifban is ez jelent meg. Ha a korábbi Petőfi rádiós korszakot nézzük, egy Péterfy Bori-, vagy egy 30Y-dalban az árnyaltabb szövegeket bírták a rajongók, most meg az van, hogy ezekre a teljesen direkt, egyértelmű, és nagyon pozitív üzenetű dolgokra kattannak rá a fiatalok. És ez nem független attól, ahogyan az információt fogyasztják: három másodperces videókat néznek meg, aztán továbbgörgetnek", így Kirschner.

Persze "ha te most vagy 14 éves, és most szakítottál, a Halott Pénzt is ugyanolyan mélynek érzed, mint anno a mi generációnk a Kispált - nekik ez mély, mi meg ülünk és nem értjük", teszi hozzá Horváth.

A kép persze ennél is árnyaltabb, hiszen az egésznek nyilvánvalóan egyéb társadalmi és közérzeti kontextusai is vannak.

Krischner Petra
©

"Tudjátok, mi az, amit én mindegyikből hiányolok? Hogy negatív tartalom igazából soha nincsen. A társadalom továbbra sem igen tud mit kezdeni a szomorúsággal. A legszomorúbb dolog ezekben a dalokban az, hogy a főhőst elhagyta a barátnője, és magányosan áll a villamosmegállóban" – mondja Süli, amire Kirschner kontráz: "Igen, és minden csak egy picit szar, épp csak annyira, hogy ott a remény, és ott a főhős, aki mondjuk egy vidéki kisvárosból jött, ki akar menni Londonba, és van egy pozitív hős, aki ezt eléri. És lehet, hogy egy kicsit szar a magyar valóság, de megbeszéljük, megiszunk egy jégersört, és utána minden jó lesz-"

"Iszonyúan sok az inger mindenhonnan", teszi hozzá Kirschner, "olyan ez, mint amikor folyamatosan zaj vesz téged körül, és amikor hazamész, nem akarsz zenét hallgatni, csöndben akarsz lenni. Azoknak a fiataloknak, akik ma könnyűzenét fogyasztanak, a jelentős része ki akar szabadulni a valóságból, valami mást akar. Ez a zene meg azt mondja, hogy igen, nekünk is szar, meg átérezzük, hogy neked is szar, de minden jó lesz."

És akkor azt csak fél mondat erejéig hozza be a beszélgetésbe Süli, hogy egyébként a mai magyar oktatás és a társadalmi tudat még mindig szinte kizárólag a szórakozás médiumának kezeli a popzenét, s arról nem igen esik szó, hogy a zenének fontos és elgondolkodtató, akár társadalomkritikus szerepe is lehet.

Ámokfutók vagy Halott Pénz? Danubius vagy Petőfi?

A generációváltással összefüggésben időről időre felmerül az a kérdés is, hogy pontosan mi is a mai magyar mainstream, és mennyivel jobb a mai fősodor, mint mondjuk a '90-es, kora 2000-es évek hazai kommersze popzenéje. És persze, visszatérő örök témaként, hogy ebben mi is szerepe a hazai rádióknak, különös tekintettel a Petőfire.

"Ahhoz a pusztításhoz képest, amit a '90-es években a magyar kereskedelmi rádiók, és azon keresztül a német popkultúra végzett Magyarországon, ezek a zenekarok nagyon jók", adja meg az alaphangot Horváth Máté, "Igaz, a Petőfi rádió menet közben rossz irányba ment, de mégiscsak, akik mostanában lettek nagyon népszerűek, azok már nem egy danubiusos szűrőn keresztül lettek sztárok, hanem már a zenei rádiós Petőfin keresztül", teszi hozzá, miközben azt is megjegyzi, a Petőfi azért még mindig sokkal többet tehetett volna a hazai popkultúra fejlesztéséért. "A Petőfi egy hatalmas bumm volt, nagyon sok mindent tehetett volna az ország zenei fellendítéséért, de közben többek közt jött a nyelvi kvóta is, ami, azzal együtt, hogy a magyar lakosság nyelvtudása erősen hiányos, továbbra is lehetetlenné teszi, hogy angol nyelvű zenekar komoly sikert érjen el Magyarországon", mondja Horváth.

Horváth Máté
©

Süli szerint a mai hazai mainstram részben "a fesztiválokon legnagyobb tömeg előtt játszó zenekarok köre, az a bizonyos Coelho-hiphop, ez a kedves poppal kevert énekelhető refrénű zene, a Punnany, a Wellhello, a Halott Pénz és a Majka–Curtis-páros, és akkor még mindig ott vannak, bár egy picit már kopik a jelentőségük, a tehetségkutatókból kikerült előadók, akiknek az esetében valójában sosem volt arányban a médiareprezentáció és a valós piaci kereslet".

És akkor még nem is beszéltünk a hazai könnyűzenei piac olyan igen sikeres, ám többnyire a radar alatt repülő, a kánonon kívül létező, vagy különálló színteret alkotó szereplőiről, mint a romapop (ami a kis Grófo-féle Bulibáróval tört át bizonyos falakat), a lakótelepi hiphop, a médiában nem látható, de többezres tömegeket megmozgató kommersz partik világa, vagy a nemzeti rock (melynek legsikeresebb előadói elképesztő mennyiségű koncertet adnak évről évre). Ők mind-mind megérnének egy-egy külön misét.

Miközben, Süli szerint, "ha alámegyünk a mainstreamnek, akkor ott messze a legjobb dolgok történnek a magyar zenében, és az, amit ők játszanak a kis magyar színpadokon, soha nem volt ennyire közel a világ up to date izgalmas zenéjéhez".

Arról, hogy egyébként mennyire fontos a rádiók szerepe a mai magyar könnyűzenei életben és a zenei piacon közepes erősségű vita alakul ki rögtönzött kerekasztalunk résztvevői között.

Süli András
©

"Én úgy látom, hogy a rádiónak egyáltalán nincs már akkora szerepe. Én, ahogy így a velem egykorúakkal élek, azt látom, hogy nem hallgat senki rádiót, nem mennek rá a frekvenciára se telefonon, se sehogy. Nincs benne a rádió a fiatalok életében" – mondja Kirschner Petra, ám két beszélgetőpartnere szerint a rádió még mindig igen erős véleményformáló erő, ha nem is a legfiatalabbak, de a huszon-harmincas korosztály körében biztosan, hiszen a rádió szól közösségi terekben, fodrásznál, pizzériában, áruházban, taxiban, sőt akár egy munkahelyen is. Horváth és Süli azt is állítja, a rádió piacalakító ereje továbbra is jelentős – éppen az újgenerációs hazai popsztárok, a Wellhello, a Hallott Pénz, vagy éppen a Margaret Island és társaik sikeres is erről szól.

Analóg? Digitál?

Nem csak az generációs kérdés, hogy mit hallgatnak az úgynevezett mai fiatalok, hanem az is, hogy hogyan fogyasztják a könnyűzenét és, hogy – ha nem is tudatosan – milyen definíciókat, milyen kategóriákat használnak, gondolnak a könnyűzenére.

Miközben az elmúlt jó pár évben számos – néha érvényes, néha egészen elképesztően szűklátókörű és alacsony színvonalú – hazai zeneipari (vagy csak zeneesztétikai) vita zajlott az élő zene-gépzene határvidéken, gyakran összekeverve a playbacket az elektronikus eszközökkel végzett zenekészítéssel vagy koncertezéssel, úgy tűnik mára ez már tényleg egy bőven túlhaladott diskurzus.

"Én ugyan 10-15 éve se gondoltam azt, hogy ilyen eszement, éles szembenállás lenne azok között, akik hangszeres zenét játszanak és hallgatnak, és akik elektronikus zenét játszanak és hallgatnak, viszont azt látom, hogy a mostani 16-20 éves generáció számára ez már tényleg teljesen mindegy. Ha indítunk egy szavazást a fesztivál oldalán, hogy kit szeretnétek látni jövőre, számos olyan kommentet látok, amiben van egyrészt Ed Sheeran, Imagine Dragons, Arctic Monkeys – meg Calvin Harris" – osztja meg fesztiválos tapasztalait Süli András.

Ezt erősíti Horváth Máté is: "Ők mindenre rámondják, hogy koncert, azt is ha egy DJ áll egyedül a színpadon. Ha a nagyapámnak azt mondtam volna, hogy elmentem Iron Maiden-koncertre, akkor azt mondta volt, hogy a koncert az a klasszikus zene."

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!