Komoly alkoholproblémái vannak James Bondnak az új-zélandi Otago Egyetem közegészségüggyel foglalkozó munkatársai szerint.
A kutatók azt követően jutottak erre a megállapításra, hogy analizálták az összes James Bond-filmet, szerintük a brit kém krónikus alkoholfogyasztó. A Medical Journal of Australia szaklapban publikált tanulmányuk kitér arra, hogy James Bondot összesen 109 alkalommal láthattuk a vásznon alkoholt inni, filmenként átlagosan 4,5 alkalommal nyúlt a titkosügynök italhoz. Egyszerre a legtöbb alkoholt a Daniel Craig alakította főszereplő A Quantum csendjében fogyasztotta, a 2008-as filmben James Bond a repülőn ülve 24 egység alkoholt öntött magába, ami elég durván megdobhatta a véralkoholszintjét.
via GIPHY
A kutatók nem álltak meg az elfogyasztott italok számolgatásánál, hanem elővették a Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyvének (DSM) ötödik kiadását, hogy megnézzék, milyen viselkedésbeli jellemzők utalnak a 007-es alkoholizmusára. Azt találták, hogy az alkoholizmus 11 kritériuma közül legalább hat igaz rá.
A kutatók megjegyezték azt is, hogy James Bond munkáltatójának, az MI6-nek is oda kellene figyelnie a titkosügynöke egészségi állapotára, az őt érő stressz szintjét csökkentenie kellene, segítséget kellene nyújtania neki, de legelső sorban M-nek nem szabadna alkoholt adnia Bond kezébe a munkahelyén.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: