szerző:
Sándor Anna

Lehet szájbarágás nélkül beszélni arról, hogy mi történik a törzsi kultúrákkal, mikor megérinti őket a modern életforma? Meddig éltet a hagyomány, és mikortól válik pusztítóvá? Az átkelés madarai erőteljes és kíméletlen emléket állít egy véres törzsi belviszálynak, amelynek tétje messze túlmutatott az üzleti érdekeken.

Ha egy rendező első filmje átütő siker, nagy a nyomás rajta, hogy újat mutasson és fejlődjön, de persze úgy, hogy még véletlenül se ismételje saját magát. Ciro Guerra hasonló helyzetben volt, hiszen 2016-ban A kígyó ölelése című filmje Oscar-jelölésig jutott – épp a Saul fia vitte el a díjat előle. Az amazonasi sámán és a két fehér tudós látomásos, beavató útja az esőerdő mélyére lírai dokumentuma a folyóvidék elveszett kultúráinak, a fekete-fehér film pedig azóta kultikus státuszba emelkedett.

©

Alkotótársával, Cristina Gallegóval közösen rendezett második filmjében Ciro Guerra ismét nélkülöz minden szentimentalizmust, miközben árnyaltan mutatja be a veszteségek súlyát. A megtörtént eseményeket feldolgozó Az átkelés madarai egy törzsi háborúvá fajuló konfliktusról mesél drámai erővel és mellbevágó látvánnyal, a történtek apropóján pedig körbejárja a család és törzs iránti elköteleződés, a kívülállóság és másság témáit – egyszerre táplálkozik a kulturális hagyományokból és vizsgálja meg a tradíciók kétarcúságát.

Az ő boldogságuk, nem a mienk

Guerra részben látványosan szakít A kígyó ölelése örökségével. Térben és időben is vált, a hippikorszakban induló történetben egy évtized eseményeit mondja el: egy fiatalember az észak-kolumbiai Guajira-félszigeten élő wayuu őslakos törzs prominens családjába szeretne beházasodni. Rapayet, hogy előteremtse a szándékosan borsos hozományt, marihuánát kezd eladni az amerikaiaknak. Az üzlet felemelkedése azonban magával hozza a gengszterfilmekből ismert problémákat is: hogyan változtatja meg az életüket a hirtelen támadt gazdagság, hogyan kezelje a megbízhatatlan társat vagy a kannabisztermesztő rokonokat.

A kolumbiai drogkereskedelem felemelkedésének Pablo Escobar előtti szakaszát látjuk itt, a film afféle bevezető tanulmány is lehetne a Narcos sorozathoz vagy az Escobar című filmhez.

Amiben Az átkelés madarai eltér a klasszikus drogfilmektől, hogy valójában nem a szervezett bűnözés szerkezete vagy a drogkereskedelemmel kapcsolatos etikai kérdései kerülnek fókuszba.

©

„Ez az ő boldogságuk, nem a mienk” – mondja Rapayet a barátjának egy ponton, mikor az első sikeres marihuánaüzletet követően az óceánparton beszívott amerikai hippik bulizását figyelik. A szereplők teljesen közönyösek a drog társadalmi szerepére, hatásaira vagy akár veszélyeire, az ő morális vívódásaik és harcaik egészen más síkon teszik próbára – és törik meg – őket.

Bármire képes lennék a családomért és a törzsemért

Az átkelés madarai ugyanis nem tér le teljesen A kígyó ölelése által kijelölt ösvényről: témáik és konfliktusaik szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Ez a film ismét a hagyomány megtartó és mérgező arcait vizsgálja, és tovább kalauzol a kolonizáció számlájára írható társadalmi torzulások széthulláshoz vezető stációin.

A hagyomány és a drogpénzből beáramló új életforma feszül itt egymásnak, de szerencsére a film elkerüli azt a didaktikus leegyszerűsítést, hogy akár a szokásokat, akár a modernebb életformát pusztán jónak vagy rossznak ábrázolja. A filmben látható törzsi tradíciók éppúgy adnak egészséges méltóságot és identitást, mint amennyire tudnak rasszisták és idegengyűlölők lenni – végül mérgezőnek is bizonyulnak. A családok közti torzsalkodás vendettába torkollik, az egyéni sértettségek vérbosszúvá dagasztását pedig szintén a hagyomány szentesíti.

©

Amikor az udvarló Rapayetnek a lány anyja, a család tényleges feje azzal kérkedik, hogy őt azért tisztelik, mert bármire képes lenne a családjáért és a törzséért, szinte érezni, ahogy a végzet megérinti a figurákat.

A gyilkos tradíciót a két családfő, a matriarcha és a kannabisztermesztő unokatestvér táplálja, míg végül mindent bedarál körülöttük, amit valaha fontosnak tartottak. A lojalitásai közt vergődő Rapayet pedig hasonlóan téved, mint A kígyó ölelése sámánja, aki nem ismeri fel, kinek kell átadnia a tudást. Csakhogy amíg a sámán számára volt második esély, Az átkelés madarai már nem ad feloldozást.

Az álmok bizonyítják, hogy van lelkünk

A bukás tanúja a sivatag és a hegyvidék, amelyek olyan spirituális terekké válnak, mint az Amazonas szabdalta esőerdő. A természet arcaként a kolumbiai táj legalább annyira fontos szereplő, mint az emberek.

Annak az éltető örökségnek a megtestesítője, amelyhez a családtagok egyre kevésbé tudnak kapcsolódni.

A kígyó ölelését átszövő spiritualitás itt jóval marginálisabbá válik. A mégis fel-felbukkanó víziók, álmok és babonák viszont nem kevésbé hangsúlyosak, hiszen mindig igazként mutatják meg magukat. Sokszor a szereplők döntései, cselekedetei cáfolataként tűnik fel egy-egy szimbolikus állat vagy természeti jelenség, aminek jelentését a néző még érti, a szereplők viszont az események sodrában egyre kevésbé. De hasonló tükröt tartanak a filmben felcsendülő archaikus és szókimondó énekek is, amelyekben a közösség egy-egy tagja narrálja vagy elemzi a történteket nyers őszinteséggel – leginkább ott, ahol a szereplők nem tudnak vagy nem akarnak szembenézni a valósággal.

Csupán egyetlen pillanat van, mikor az egyik szereplő az énekekhez hasonló éleslátásról tesz tanúbizonyságot, ez a halál kapujában álló ember időn és eseményeken felülemelkedő próféciája.

Már mind halottak vagyunk

– mondja gyilkosának, mielőtt eldördül a fegyver.

Az átkelés madarai nyitotta a 2018-as Cannes-i Filmfesztivállal párhuzamosan megrendezett, 50. Rendezők Kéthete programot, illetve ez 2019-ben Kolumbia hivatalos nevezettje az Oscarra. Magyarországi bemutató: 2019. január 17.

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Svarci és Stallone is búcsúzik Andy Vajnától

Svarci és Stallone is búcsúzik Andy Vajnától

Emlékeznek még a Ford Pumára? Visszatér, persze SUV-ként

Emlékeznek még a Ford Pumára? Visszatér, persze SUV-ként

Ügyészség: a képviselők voltak rendbontók az MTVA-ban, a biztonsági őrök jogszerűen jártak el

Ügyészség: a képviselők voltak rendbontók az MTVA-ban, a biztonsági őrök jogszerűen jártak el

Vitája volt Törőcsik Andrásnak a kórházban, mert szobatársa nem szereti a focit

Vitája volt Törőcsik Andrásnak a kórházban, mert szobatársa nem szereti a focit

Bezárt egy fontos kaput a WhatsApp, hogy kevesebb legyen az átverés

Bezárt egy fontos kaput a WhatsApp, hogy kevesebb legyen az átverés

“56 befolyásolta az egész életemet" – így készült Andy Vajna személyes mozifilmje

“56 befolyásolta az egész életemet" – így készült Andy Vajna személyes mozifilmje