Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A spanyol tengerparton forgatni fog, három nagyvárosban pedig klarinétozik.
A New Yorkban élő rendező július közepétől San Sebastiánban dolgozik majd. A héthetes forgatáshoz a Mediapro produkciós vállalat már keresi a megfelelő helyszíneket a régióban. A filmes cég az AFP hírügynökség kérdésére számolt be róla, hogy Allen Spanyolországban készíti új filmjét.
Egyelőre sem a 83 éves rendező új filmjének címét, sem a tartalmát nem hozták nyilvánosságra. A híradások azonban emlékeztetettek rá, hogy a Mediapro dolgozott Allen 2008-ban bemutatott Vicky Cristina Barcelona című filmjén, amelynek főszerepét Penélope Cruz alakította, és az Owen Wilsonnal forgatott, Éjfélkor Párizsban című 2011-es filmjének elkészítésében is közreműködött a cég.
San Sebastián nemcsak gyönyörű partvidéke miatt alkalmas helyszín, de kitűnő konyhájáról és nemzetközi filmfesztiváljáról is híres.
Az Oscar-díjas Allenről köztudomású, hogy szenvedélyes klarinétos. Idén nyáron Spanyolországban is fellép az Eddy Davis New Orleans Jazz Banddel. Júniusban három alkalommal – Bilbaóban, Barcelonában és Madridban – játszanak.
Allen a közelmúltban perelte be az Amazon Stúdiót négy filmre kötött szerződése megszegéséért. A rendező 68 millió dolláros (19 milliárd forintos) kártérítést követel az Amazontól, amiért ki akar hátrálni a szerződésből, és tavaly nyáron nem mutatta be A Rainy Day in New York című filmjét, amelyben Selena Gomez és Timothee Chalamet is játszott.
A rendező keresete szerint az Amazon az Allen elleni zaklatási vádak miatt állt el filmje forgalmazásától 2018 júniusában. A rendezőt évtizedekkel ezelőtt azzal gyanúsították meg, hogy 1992-ben szexuálisan zaklatta nevelt lányát, Dylan Farrow-t. Allen ellen azonban sohasem emeltek vádat.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.