hvg.hu: Rengeteg arcát megmutathatja Emma karakterében, aki a Seveled elején még a halálra készül, később viszont már az unokát követel a fiától. Emiatt érezte hízelgőnek Orosz Dénes felkérését?

Básti Juli: A színésznek mindig fontos, hogy legyen mit játszani, valahonnan valahová jusson a szerep. Nagy lehetőség, hogy Emmaként komoly végleteket járhatok be, nagy amplitúdójú érzelmeket mutathatok. A halálra készülő állapotból egészen odáig jut ez a nő, hogy átfesteti a haját, bepasizik, és visszatér a reménykedők, tervezők táborába.

Aktuális generációs problémát feszeget a film, a fiatalok lassú érését. A fiúnak (Mészáros Béla – a szerk.) kényelmes állapot, hogy a mama mindent megcsinál helyette, így elodázhatja a felelősségteljes döntéseket. Emma korán egyedül maradt a fiával, pusztító magányában megpróbálta őt magához kötni. Az „anyja vagy apja legyek a gyerekemnek?” dilemma komoly stresszforrás, talán ettől is lesz szívbeteg Emma. A fia ezért aztán annyira félti, hogy nem meri elmondani neki az igazságot: Sacit (Tenki Réka – a szerk.) csak kitalálta, nem az ő barátnője, nem tőle terhes a lány. A filmben végig pengeélen táncol az, hogy mi számít hazugságnak, mi nem.

Básti Juli

Fazekas István

hvg.hu: Tenki Réka mesélte, annyira felnéz önre még a Nemzeti Színházban eltöltött időkből, hogy a  közös jelenetekben külön is bizonyítani akart Básti Julinak...

B. J.: Réka nagyon tehetséges színésznő, okos, intelligens, érzékeny ember. Abszolút színésznek termett, szakadatlanul gondolkodik, minden érzelmet, állapotot, helyzetet mérlegel, és mer kérdezni. Nagyon szeretem. Kevésbé félénk, egészségesebb és bátrabb, mint amilyen a mi generációnk volt.  

hvg.hu: Az életben hasonló anyatípus, mint a Seveled Emmája? Domináns, karakteres személyiségként sikerült kivédenie, hogy ne telepedjen rá a saját gyerekeire, ne erőltesse rájuk az akaratát?

B. J.: Lehet, hogy van némi hasonlóság köztem és a szerepem között, de a színész az élete során megélt érzelmekre, helyzetekre épít, amikor szükséges megidézi őket, belőlük dolgozik. Én igyekszem úgy élni, hogy ne telepedjek rá a gyerekeimre. Persze minden szülő ezt mondja, aztán vagy sikerül neki, vagy nem. Aggódni például folyamatosan aggódom értük, bár igyekszem nem mindig mutatni mennyire. Fontos meghagyni a kudarcokat is a gyerekeinknek, hiszen abból is tanulnak, méghozzá sokat. Én például nem hallgattam az anyámra, azt gondoltam, mindent jobban tudok nála. Sokszor ráfáztam, mert igaza volt, de mégis jobb volt így, mert tapasztalatra tettem szert. Az életet úgy érdemes végigélni, ha folyton neveljük magunkat és hagyjuk, hogy az élet is neveljen minket.

Básti Juli a Seveled című filmben

Intercom / Kiss Nelly

hvg.hu: A két kisebbik fia külföldön tanul színészetet. A döntésükben közrejátszott, hogy el akarták kerülni az összevetést művész szüleikkel?

B. J.: Nekem a szüleim miatt, baromi nehéz volt megkapaszkodnom ezen a pályán, egyáltalán venni a bátorságot, hogy rálépjek. Nem szóltam bele a fiaim döntésébe, nem foglaltam állást. Egyébként mindketten most diplomáznak filmszínész szakon.  

hvg.hu: Érzékel bátortalanságot, félénkséget a fiatalabb nemzedék rendezőiben a korábbi „nagyvadakkal” szemben?

B. J.: Azt tapasztalom, hogy a fiatal generáció szereti és tiszteli a színészeket. Tudják, hogy nem lehet sikert elérni anélkül, hogy ne a legjobbat hozzák ki belőlük. És ez oda-vissza működik. Mi, színészek csak bizalmas légkörben tudunk jól dolgozni, amikor azt érezzük, hogy fontosak vagyunk, elismerik a munkánkat. Sokan nem így gondolták ezt régebben.

Nagyon sok rendező volt, van a szakmában, aki meggyötörte, megalázta, összetörte a színészeket, és így akarta kihozni belőlük a legjobbat. Profi színészeknél, tehetséges embereknél ez nem vezet jóra, a megalázottság, a szorongás öli a tehetséget, a kreativitást.

Nekem például nagyon fontos még az is, hogy beleszóljak abba, mit viselek, hogy sminkelnek, milyen a hajam, hogy nézek ki. Ha megvonják tőlem a beleszólás jogát, akkor félember vagyok. A Seveled esetében nagyon jó hangulatban telt a forgatás. Orosz Dénes részéről eleinte éreztem némi feszültséget, izgalmat, hiszen nem tudta hogyan dolgozom, hogyan fogadom az instrukcióit. Én kezdettől abszolút partnernek tekintettem. Még a forgatás előtt kértem őt, mindig mondja meg kertelés nélkül, mit és hogyan gondol. Ha olyan helyzet adódott, hogy nem értettem egyet azzal, amit ő akart a jelenetben, megkértem, vegyük fel úgy is, ahogy én képzelem. A vágószobában aztán hol a saját, hol az én megoldásomat választotta. Egyébként manapság toleránsabb vagyok, sokkal kevésbé akaratos, mint régebben.

Fazekas István

hvg.hu: Van egy bevonulási jelenete a Seveledben, amelyik erősen hajaz Meryl Streepre az Ördög Pradát visel című filmből. Nem érez némi kielégítetlenséget, hogy míg a tengerentúli kolléganői ötvenen túl is hangsúlyosan jelen vannak a filmvásznon, addig idehaza elvétve jut szerephez egy hasonló korú színésznő?

B. J.: A 80-as, 90-es években el voltam halmozva filmes feladatokkal, évente három- négy filmet is forgattam. Külföldön is, itthon is több díjat nyertem az alakításaimmal. Tudomásul kell venni, hogy a miénk kicsi ország, kicsi piaccal. De mostanában megint nem lehet okom panaszra, ami a filmes foglalkoztatottságomat illeti. Ősszel fejeztem be Mátyássy Áronnal a Benedek Elek életéről szóló filmet, amelyben Benedek Elek feleséget játszom. Tavaly Gothár Hét kis véletlen című filmjében forgattam. Abszurd szerepem volt, Bezerédi Zoltánnal egy egérré változott párt játszottunk, két elvarázsolt embert egy elvarázsolt helyen.   

hvg.hu: Kaposvár, a Katona és Gothár okán hogyan érinti, hogy a kormánypárti média lincshangulatot szít, ürügyként használja fel a színházi zaklatási botrányt a balliberális oldal ellen?

B. J.: Sajnálatos és visszatetsző, amit látok. Gothár tette vétek, talán bűn – nem tudjuk, pontosan mi történt. Nem is csupán az ő története – a Me Too korát éljük –, de semmiképpen nem politikai pártállás kérdése. A politikai meccsek amúgy állandóan napirenden vannak, sajnos egyre durvább formában. Pusztító állapotnak tartom, hogy mindenki csak gyűlölködik, utálkozik, a megértés, a tolerancia legkisebb jele nélkül.

Fazekas István

hvg.hu: A Me Too-val felszínre törtek az évtizedek óta szőnyeg alá söpört hatalmi játszmák. Mennyire tekinti szívügyének a kiállást a bántalmazott nők védelmében?

B. J.: A társadalom folyamatosan változik, különbözőképpen határozza meg, hogy mit szabad, mit nem, mi az, ami elfogadható, mi nem.  A világon minden foglalkozást érintenek az emberi játszmák, mindenhol van alá-fölérendeltség, nem csak a színházban. Örülök annak, hogy végre ide is eljutottunk, a nők végre teljes jogot követelnek, nem tűrik tovább a kiszolgáltatottságot. Egyébként én túlságosan indulatos vagyok, felkapom a vizet minden igazságtalanságra, elvesztem a fejem, üvöltenék, káromkodnék, nem hiszem, hogy jól artikulálnék követeléseket, hogy alkalmas lennék arra, hogy bármilyen formában kiálljak és hallassam a hangomat.  

hvg.hu: A Kaposvár-Katona-Nemzeti-Centrál társulati útvonalon a függetlenek elkerülték. Szívesen vállalna fellépést független produkciókban?

B. J.: Mindig társulat- és emberfüggő volt, hogy kikkel dolgozom. A függetlenek mai helyzetét elnézve, nem igen adódna rá lehetőség. Ezzel együtt nagyon szívesen dolgoznék Pintér Bélával, mint ahogy annak idején örömmel próbáltam volna ki magam Schilling Árpád rendezésében. Pechemre pont akkor mentem szülni, amikor Schilling a Katonában a Bernarda Alba házát rendezte.  

hvg.hu: A nemzetis korszakában hiányolta a nehéz, embert próbáló szerepeket. A Centrál Színházban futó előadásai közül a Jóemberek, a Nem félünk a farkastól és a Kísértetek kielégítik az ez irányú igényét?

B. J.: Teljes mértékben. Ráadásul márciusban egy újabb előadással bővül a nehéz szerepeim repertoárja. A Centrál Színházban lesz a hazai ősbemutatója a Mary Page Marlow-nak, az Augusztus Oklahomában szerzőjétől, Tracy Lettstől. Borbély Alexandra játssza a fiatalkori énemet. Egy patchwork szerűen megírt kőkemény darabról van szó, amely egy nő nehéz sorsát követi a halálig, miközben halkan megfogalmazódik: így történt volna minden akkor is, ha nem nőnek születik. Lelkileg és technikailag is iszonyúan izgalmas színészi feladat, hogy szinte három percenként kell átalakulnunk, ide-oda ugrálva különböző korok között.

Fazekas István

hvg.hu: A Nem félünk a farkastól Marthája többször is „megkísértette” a pályáján, míg végül bevállalta Rudolf Péter oldalán. Korábban mi tartotta vissza a szerep eljátszásától?

B. J.: Hol a rendezőt nem tartottam megfelelőnek, hol úgy gondoltam, nem illünk össze a partneremmel, hol a színház volt rossz helyen, mondjuk a világvégén. Meg aztán a harmincas éveim elején kértek fel először Martha szerepére, akkor még nem is tudtam volna eljátszani. Azontúl, hogy egy iszonyatosan nehéz szerep, elviselhetetlen nő, rendkívül távol áll tőlem a lénye. Állandóan provokálja a férjét, embergyűlölő, önmagát és a környezetét is pusztítja. Korábban még arra sem figyeltem fel, hogy milyen csodálatos játszani való rejlik Martha tragikus sorsában, akinek nem lehetett gyereke és ettől válik szörnyeteggé.

hvg.hu: A Centrál Színházat besorolták a bulvár színház kategóriájába, holott évről évre látványosan nyitnak a fajsúlyosabb témák felé. Tapasztal sznobériát a szakma és a kritika részéről?

B. J.: Sokszor felháborodom, hogy nem az értéket, a befektetett munkát, a darabokat, a színészek teljesítményét nézik. Ha a Centrálban készül valami, azt többnyire bulvárnak minősítik. Mintha nem lenne más is fontos, például, hogy valami jó vagy rossz. A Nem félünk a farkastólt, a Jóembereket nem hívták meg a POSZT-ra, a társulat színészei közül senkit sem díjaznak. Amikor elszerződtem a Katonából, azt írta rólam egy kritikus, hogy Básti Julit ledobja a színpad. Zsótér Sándorral, Alföldi Róberttel kellett együtt dolgoznom a Nemzetiben, hogy szerintük megint visszafogadjon a színpad. Nevetséges! Miközben például eljátszottam a Macskalápont. De túléltem, túlélem! 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: