szerző:
hvg.hu

Elton John kedd esti Sydney-i koncertjén jelentette be az adományát.

"Mindannyiunknak lenyűgözve kéne figyelni, amit a tűzoltók a munkájuk során véghezvisznek. Vannak, akik életüket vesztették, miközben megpróbálták megmenteni mások otthonait, és vannak, akik elvesztették otthonaikat és életüket. És nem utolsó sorban itt van az állatok helyzete. Élőhelyük elvesztése, ami őszintén mondhatom, már bibliai méretű, egyszerűen szívszorító. Ezért ma este felajánlok egy millió dollárt, hogy így támogassam az erdőtűzek megfékezésére létrehozott alapot" – mondta Elton John a CNN beszámolója szerint.

A tömeg álló ovációval fogadta a bejelentést.

A Metallica szintén bejelentette, hogy 750 ezer dollárt utal ugyanerre a célra, és arra kéri a rajongóit, hogy csatlakozzanak a segélyezéshez.

Korábban az ausztrál énekesnő, Kylie Minogue és a szintén ausztrál színésznő, Nicole Kidman és Pink is fél-fél millió dollárral támogatta a segélyalapot. A szintén ausztrál színész, Chris Hemsworth egymillió dollárt ajánlott fel a maga és családja nevében, és mindenkit arra buzdított, hogy ha megteheti, akármilyen kis összeggel is, de támogassa a célt.

Vannak olyan művészek, akik jótékonysági koncerteket adnak, aminek a bevételeit szintén az ausztrál tűzoltásra szánnak. Így például – a tavaly Budapesten is zseniális koncertet adó – ausztrál Courtney Barnett két melbourne-i koncertjének bevételét adja „a bozóttűz katasztrófa elleni harcra és a vadon élő állatok megmentésére”, de összeáll két jótékony show-ra az Ausztráliában igen népszerű és 2016 óta nem koncertező Wiggles gyermekzenei együttes.

A producer Flume 100 ezer dollárt, a Vampire Weekend egy melbourne-i előadást követően 10 ezer dollárt ajánlott fel a katasztrófa elleni harcra.

A lassan hónapok óta tomboló erdőtüzek óriási területen pusztítottak el mindent, sokak otthona a vált a lángok martalékává, egész városok tűntek el a föld színéről. A tűzvészben életüket vesztett állatok számát most már milliárd körülire becsülik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Dönteni kellene, különben elúszhat a szentendrei kerékpáros híd

Dönteni kellene, különben elúszhat a szentendrei kerékpáros híd

Úszó Európa-kupa: Hosszú Katinka bronzérmet nyert a második napon

Úszó Európa-kupa: Hosszú Katinka bronzérmet nyert a második napon

Orbánék vagy Európa felé megy Szlovákia?

Orbánék vagy Európa felé megy Szlovákia?

Börtönben van a katona, aki az ukrán gép lelövéséért felel

Börtönben van a katona, aki az ukrán gép lelövéséért felel

És akkor már csak kicsit kell dolgoznunk, hogy az EU legkorruptabb országa legyünk

És akkor már csak kicsit kell dolgoznunk, hogy az EU legkorruptabb országa legyünk

Rakoncátlan lázadóból lett alkancellár az osztrák zöldek vezére

Rakoncátlan lázadóból lett alkancellár az osztrák zöldek vezére