szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kiosztotta a Global Recording Artist of the Year díjat a nemzetközi hanglemezipari szövetség, az IFPI.

2020 legnépszerűbb előadója a BTS dél-koreai fiúbanda. A zeneipari szervezet közleménye szerint a héttagú sztárzenekar "globális jelenség lett". Újabb kimagasló évük volt 2020-ban, három albumot adtak ki, és folyamatosan kreatív módon osztják meg történeteiket a világgal. Megmutatják a zene erejét, amellyel örömöt és boldogságot képes adni az embereknek szerte a világon – hangsúlyozta Frances Moore, az IFPI vezérigazgatója.

A díj odaítélésekor a szervezet figyelembe veszi a zenészek digitális platformokon és a fizikai hordozók eladásában nyújtott teljesítményét is.

A globális művészek IFPI-féle rangsorában a második Taylor Swift amerikai énekes-dalszerző lett, a harmadik Drake kanadai rapper.

A hatalmas rajongótáborral rendelkező BTS-t decemberben a Time magazin az év előadójának választotta. A bandát novemberben Grammy-díjra is jelölték a Dynamite című slágerért, amellyel az első koreai popegyüttesként sikerült az amerikai Billboard Hot 100 slágerlista első helyére kerülnie.

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Magyarországi támogatásból mentik meg a tacsi református templom mennyezetét

Magyarországi támogatásból mentik meg a tacsi református templom mennyezetét

The Times: Tanulhatnának a majmoktól a korrupt politikusok

The Times: Tanulhatnának a majmoktól a korrupt politikusok

Dárdai a koronavírus-fertőzéséről: Hasonlít az izomlázhoz egy öregfiúk-meccs után

Dárdai a koronavírus-fertőzéséről: Hasonlít az izomlázhoz egy öregfiúk-meccs után