Petőfi, a popsztár

A legnépszerűbb magyar költő születésének 200. évfordulójára interjúsorozatot indítottunk, amelyben azt próbáljuk megfejteni alanyainkkal, miért pont Petőfi Sándor vált a „magyar költő mintapéldányává”, miért van az, hogy tízből valószínűleg tíz magyar őt nevezi meg azonnal, ha arra kérjük, mondjon egy költőt. Háy János szerint Petőfi Sándor "szűzföldet szántott fel, előtte nem is volt igazából népszerű magyar költészet, olyan volt, mint amikor az emberek először meghallották a Beatlest". Arató László magyartanár pedig Petőfi rendkívüli sokszínűségére hívja fel a figyelmet: "elképesztő humora volt, mestere a halott metaforák felélesztésének". Sorozatunk utolsó megszólalójaként Fónagy Zoltán történész, az ELTE docense nem a költészetére, hanem arra a közegre fókuszál, amelyben Petőfi korabeli sztárrá válhatott.

hvg.hu: Mikor először került szóba a beszélgetésünk témája, Petőfi Sándor korabeli szupersztársága, elöljáróban annyit mondott, hogy Petőfi jókor volt jó helyen. Ezt kifejtené?

Fónagy Zoltán: Semmiképpen nem azt akartam ezzel mondani, hogy Petőfinek egyszerűen mázlija volt, hanem hogy akkor képviselt valamit, amikor az éppen időszerű volt. Valakinek akkor tud nagy hatása lenni, ha pontosan a kor szükségleteire rezonál.

Hogy egy párhuzammal éljek: nem attól lesz világos, hogy kukorékol a kakas, hanem a kakas előre érzi, hogy eljön a hajnal, és ezért kukorékol. Petőfi nem politológiai tanulmányok után érzett rá a kor aktuális teendőire, igényeire, hanem valahogy ösztönösen, hiszen nemhogy politikai tanulmányai nem voltak, de egy befejezett gimnáziumig nem jutott el. Nem rendelkezett magasabb intézményes képzettséggel. Bár a kor viszonyai között ő műveltnek számított, ezt a műveltséget autodidakta módon, az olvasmányaiból szedte össze.

hvg.hu: Mi volt pontosan az a hajnal, amire ő ráérzett?

F. Z.: Az, amit Kölcsey a harmincas években úgy foglalt össze, hogy „jelszavaink valának: haza és haladás”. Ezeknek a szinonimája a nemzet és a liberalizmus (vagyis a szabadságeszme). Amikor Petőfinek az 1840-es évek közepén berobban a költői karrierje, az értelmiségi, középosztályi közegben már a nemzeteszme témája dominál. Ha megnézzük a korabeli magyar sajtót, az tele van a háborgással azon, hogy az akkor inkább német többségű Pest-Budán miért vannak még mindig német feliratok, és egyáltalán: nagyon türelmetlenül, vehemensen szorgalmazzák a magyar térfoglalást, aminek központi kérdése a nyelvhasználat.

Petőfi a korszellemet fogalmazza meg egy viszonylag széles kör számára érthető módon. Alapjaiban azonos eszméket fogalmazott meg elsőként Széchenyi az 1830-as években írt köteteiben a Hitelben, a Világban és a Stádiumban is, de, ha egy mai olvasó veszi a fáradtságot, és megpróbálja ezeket a műveket elolvasni, akkor néhány oldal után feladja, míg egy Petőfi-versben ugyanazok az eszmék ma is érthetően és olvasmányosan vannak megfogalmazva. Ne felejtsük el, hogy a 19. század második negyede még a nyelvújítás korszaka, nagyon gyorsan változik a magyar nyelv.

hvg.hu: Vagyis a negyvenes években már nem teljesen ugyanazt a nyelvet használták, amit a harmincas években?

F. Z.: Így van. Széchenyinek és Kossuthnak a nyelve annyira különbözik egymástól, mintha egy emberöltő választaná el a kettőt, pedig csak 10-15 évnyi különbség van a szövegeik között. Kossuth például egy klasszissal könnyebben fordítható idegen nyelvre, és Petőfit fordítani még Kossuthhoz képest is sokkal egyszerűbb.

Nagyon nagy jelentősége van annak, hogy miként mondod el ugyanazt. Itt van például a 12 pont, a márciusi forradalom programja, amit mindenki ismer. De a tágabb köztudatban egyáltalán nincs benne, hogy ez valójában az 1847-ben keletkezett ellenzéki nyilatkozatnak, az Ellenzéki Párt programjának a jelszószerű összefoglalása. Mivel egy 30 oldalas pártprogramot kevesen olvasnak el, Irinyi József pontokba szedi azt, Petőfi pedig tulajdonképpen a Nemzeti Dalban foglalja össze az esszenciáját.

hvg.hu: Petőfi Sándor tehát nemcsak ügyes költő, hanem kiváló kommunikációs szakember is volt. Az akkori politikai palettán hol helyezkedett el a nézeteivel?

F. Z.: A liberális reformmozgalomnak a legbaloldalibb, legradikálisabb és a leginkább demokratikus ágát képviselte. Voltak, akik őt már túl radikálisnak is tartották. A márciusi forradalmat követően három hónap után a margóra sodródik és kifejezetten népszerűtlenné válik, mert ő nem a közép álláspontját képviseli. Batthyányhoz, Kossuth-hoz képest is radikális volt. A republikanizmus gondolatával ő nagyon előre szaladt, holott 1848 Magyarországán ennek abszolút nem volt még realitása.

hvg.hu: Petőfi tehát ebben megelőzte korát, és már akkor köztársaságról beszélt, amikor annak a megteremtésére még esély sem volt.

F. Z.: Nem szabad elfelejteni, hogy egy 25 éves, minden politikai tapasztalat nélküli fiatalemberről van szó, akit a vágyvezérelt gondolkodás elég könnyen a hatalmába tud keríteni. Az Akasszátok föl a királyokat! a köztársaság-pártiság verse, a Mit nem beszél az a német… egy dinasztiaellenes vers. Csakhogy az egész 19. században senkinek nem volt célja Magyarországot kiszakítani a Habsburg Birodalomból, még a liberális reformellenzéknek sem, mert féltek az orosz expanziótól, és nem alaptalanul. Ennek ma különös aktualitása van. Lengyelországot akkor már három részre felosztották, a legnagyobb falatot pedig Oroszország szakította ki belőle. A 19. század első felében Magyarországon a lakosságnak csupán a 40 százaléka volt magyar nemzetiségű, a többség szlávokból állt, illetve románokból, akiket az ortodox vallás fűzött az oroszokhoz. A magyar politikai elit attól tartott, hogy ha Magyarországot is eléri az orosz terjeszkedés, akkor majd a szláv lakosság meg az ortodox románok testvérként, felszabadítóként fogadják az oroszokat.

Ennek a megelőzését szolgálta egyrészt a liberalizmus programja, a reformkor egyik fő mozgatórugója. Azt gondolták, az embereknek fontosabb a szabadság, mint a nemzeti eszme, hogy a liberalizmus erősebb, mint a nacionalizmus. Úgy kalkuláltak, hogy amikor majd bekövetkezik az elkerülhetetlennek tartott összeütközés Oroszországgal, ha itt a szlovák, a román meg a szerb paraszt már nem jobbágy többé, hanem egyenjogú állampolgár, akkor azok lojálisak lesznek a magyar államhoz, és a rokonság ellenére nem a zsarnoki berendezkedésű Oroszország vonzza őket. Aztán, mint az 1848-ban kiderült, a szabadságeszme elsőbbsége a nemzetivel szemben inkább illúzió volt.

hvg.hu: Lehet tudni arról, hogy voltak-e Petőfinek komolyabb politikai ambíciói?

F. Z.: A forradalom utáni 2-3 hónapot leszámítva nincs ennek nyoma. Ő valószínűleg többre tartotta azt, hogy a kultúra révén érjen el hatást. A katonai „karrierjében” is ez a magyarázat arra, hogy az tele volt konfliktussal. Kilépett, visszalépett, képtelen volt a frissen szervezett honvédségbe mint intézménybe betagozódni. Az önérzete, ami a költői elismertségéből és a március 15-én szerzett népszerűségéből táplálkozott, nem engedte, hogy ő csak egy fogaskerék legyen a gépezetben. Hogy mégis aztán viszonylag hosszú időt tud a honvédség kötelékében eltölteni, arra a szintén szabálytalan Bem a magyarázat. Bem József felismeri Petőfiben a rokon lelket, és annyira megkedveli őt, hogy lehetőséget ad neki: úgy kerülhessen be a rendszerbe, hogy mégis önmaga maradhasson.

hvg.hu: Petőfit éppen azért érezhetjük még ma is közel magunkhoz, mert olyan dolgokat képviselt, amelyek ma is a legfontosabbak közé tartoznak? Demokrácia, köztársaság, az individuum jelentősége.

F. Z.: Ő egy korszakhatáron élt. Míg a hagyományos társadalom embere magát elsősorban valamilyen közösség részeként határozza meg: egy család, egy rend, egy felekezet részeként, az új, modern korszak legmarkánsabb jegye az individualizmus. Petőfi koráig azok a fogalmak, amelyeket ma nyomatékkal használunk (önmegvalósítás, önkiteljesítés) nem léteznek. Addig a szocializáció középpontjában az állt, hogy minél tökéletesebben elsajátítsa az ember az előtte járó nemzedékek mintáját és normáit. Petőfi életútja viszont kamaszkorától kezdve tele van konfliktusokkal, szembekerül az apjával, otthagyja az iskolát, beáll katonának, de azt is otthagyja.

Valóban, a mai ember számára ő egy eléggé átélhető, öntörvényű személyiség.

hvg.hu: Ennek jegyében a költő nagyon ügyelt arra is, hogy a neve állandóan forogjon, a köztudatban legyen, tudatosan építette a saját imidzsét.

F. Z.: Petőfi Sándor nyilvános pályafutása mindössze néhány évből állt. 1844 februárjában feljött Pestre, nyár végére megjelent az első kötete, 1845-ben a János Vitéz. Ekkoriban robbant be a köztudatba, amit azonban nem szabad túlbecsülni. A mai ember nagyjából úgy képzeli az ő ismertségét, mint amikor egy kereskedelmi tévé valóság show-jából a szó szoros értelmében az egész ország megismer valakit. De Petőfi korában egy olyan országról beszélünk, amelynek legfeljebb a negyede tud írni és olvasni, de pár százalék olvas ténylegesen. Azok az irodalmi divatlapok, amelyekben a verseit publikálja, néhány száz példányban jelennek meg csupán. Valójában az ő „sztársága” a mai társadalomból visszanézve egy elképzelhetetlenül szűk eliten belül valósul meg.

hvg.hu: Arányaiban annyian ismerhették őt, mint mondjuk, ma egy fővárosi színház igazgatóját? Mondjuk Mácsai Pált?

F. Z.: Ha nem játszott volna tévésorozatban, akkor körülbelül olyan arányú lenne az ismertsége.

hvg.hu: Ha ez így van, akkor mégiscsak túlzás azt állítani, hogy Petőfi a nép nyelvén, a néphez szólt, nem? Hiszen a tényleges néphez az ő költeményei sem jutottak el ezek szerint.

F .Z.: Olvasókörök, családok olvastak egy-egy lapot, így az irodalmi folyóiratok eladott példányszámának a többszöröséből állt a tényleges olvasóközönség. Ha meg kell saccolni, akkor azt mondanám, hogy pár tízezer emberhez juthatott el a költészete. De azért Petőfinek voltak vidéken is olvasói. Amikor 1846-47-ben utazgat Magyarországon, akkor mindenhol találkozik olyanokkal, akik igazi rajongókként fogadják, jóllehet, ezek az emberek arányaiban nagyon kevesen vannak a társadalom összességéhez képest.

hvg.hu: Hogy lehetséges, hogy egy ilyen rövid, ámde intenzív karrierút után, 170 év múlva is Petőfi az elsőszámú magyar költőnk?

F. Z.: Ebben a döntő mozzanat március tizenötödike. A forradalom és a szabadságharc a magyar nemzeti identitás születési aktusa, ezen belül is kulcsmomentum a jobbágyfelszabadítás. Az ország lakosságának a 70-80 százalékát kitevő jobbágyság hirtelen embernek, állampolgárnak érezheti magát, és először tudatosul bennük, hogy ők is részei a magyar közösségnek. Addig a „magyar” a „nemesség” ikerszava volt. A jobbágyfelszabadítás óriási csoportlélektani hatású esemény volt, ráadásul egyik pillanatról a másikra ment végbe, mert még az áprilisi törvények elfogadása előtt, országszerte kihirdettette Batthyány Lajos. Tartottak ugyanis a jobbágylázadástól. És abban, hogy Bécs is áldását adta a jobbágyfelszabadításra, az is benne van, hogy előbb Pozsonyba, majd Bécsbe is eljutottak olyan, teljesen alaptalan álhírek, miszerint Petőfi 40 ezer kaszás paraszttal Rákosmezején állomásozik.

A jobbágyfelszabadítás körülbelül olyan lehetett, mintha ma egy rendkívüli kormányülés után Gulyás Gergely bejelentené, hogy megszűnik az áfa vagy az szja. Ez azért mindenkinek beleégne az emlékezetébe.

A magyar rendszerváltás kapcsán hiányosságként szokták felhozni, hogy nem járt Magyarországon katarzissal. Azért, mert egy elnyújtott, békés átmenet volt, sokkal puhább, mint például az NDK-ban, ahol ledöntötték a falat. Nos, 1848-ban megvolt ez a katarzis. Ez aztán ősztől szabadságharcba torkollott, és amikor egy közösség olyan drámai erőfeszítésre szánja el magát, mint a háború, az óriási kohéziós erőt jelent – ezt látjuk most az ukránoknál is.

Különösen hatékonyan szolgálják a kollektív identitás megerősödését a tragédiák is, esetünkben a 13 aradi vértanú, Batthyány kivégzése és Petőfi eleste. A korszak kiemelkedő szereplőinek máig biztosítva van a helye a nemzeteszme Pantheonjában. Közülük egyértelműen Kossuthé az első számú hely, Petőfi, történész szemmel, azért nem volt annyira főszereplő.

hvg.hu: Mi valójában a március 15-ei forradalom jelentősége?

F. Z.: A „forradalom” igazából egy tömegdemonstráció volt, és nem Pesten dőlt el, hogy bekövetkezik-e a gyökeres átalakulás, hanem az előző napon Pozsonyban, amikor az országgyűlés többsége az átalakulás mellé állt [elfogadták a jobbágyfelszabadításról, a független kormányról, a közteherviselésről szóló javaslatot – a szerk.].

Magyarországon vértelenül és békésen ment végbe a forradalom, de előtte Bécsben egy meglehetősen véres és erőszakos eseménysor kellett ahhoz, hogy a birodalmi hatalmi centrum már pusztán a hír hatására, hogy Pesten is volt tömegdemonstráció, engedjen.

hvg.hu: Vagyis egyszerűen arról van szó, hogy Kossuth vívta meg a „forradalom” oroszlánrészét az országgyűlésben, csak Petőfiék akciója látványosabb volt?

F. Z.: A március 13-ai bécsi forradalom legfontosabb előzménye, hogy Kossuth március 4-én egy nagy beszédben hasonló alkotmányt követel a birodalom másik felének, az örökös tartományoknak is, mint ami Magyarországon alakulóban van. A beszédet pedig a fiatal, radikális liberális osztrák értelmiségiek németre lefordítják. A szöveg elkezd terjedni kávéházakban: Kossuth mintegy a szájukba adja a jelszót a bécsi liberálisoknak, akik aztán március 13-án – tömegektől támogatva – utcára vonulnak.

Pestre csak március 14-én estére, amikor az első gőzhajó megérkezik Bécsből, jut el a híre a 13-ai forradalomnak, akkor határozzák el Petőfiék, hogy másnap legalább a sajtószabadságnak megpróbálnak érvényt szerezni. Akkor még nem tudják, hogy előző nap az országgyűlés szabad utat adott a követeléseknek.

Nem akarom azt állítani, hogy a pesti események jelentéktelenek lettek volna, de Petőfi és a márciusi ifjak – akiknek kulcspozíciói voltak a nyilvánosságban – már március 15. másnapján elkezdték túldimenzionálni a pesti események tényleges jelentőségét az újságok hasábjain. Sokkal szélesebb körre gyakoroltak mély benyomást az olyan látványos események, mint a sajtószabadság szimbolikus megteremtése a Landerer nyomdánál vagy Táncsics kiszabadítása. Ezek hatásosabban közvetíthetők, mint az, hogy az Alsótábla és a Felsőtábla milyen üzenetváltások során fogadja el a polgári Magyarországot megteremtő törvényjavaslatokat. Nem érdemtelenül foglal helyet a kollektív emlékezetben Petőfi, de tény, hogy a pozsonyi országgyűlésen, illetve a Bécsben küzdő professzionális politikusok elől jórészt „ellopták a show-t” a márciusi ifjak, akik profin használták a médiát.