Odesszát az orosz külügy szerint csak „az ukrajnai nacionalista rezsim” fenyegeti

Az orosz hadsereg több alkalommal is rakétákkal és tüzérséggel támadta a várost.

  • MTI MTI
Odesszát az orosz külügy szerint csak „az ukrajnai nacionalista rezsim” fenyegeti

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Reagált az orosz külügyminisztérium arra, hogy az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szerdán veszélyeztetett világörökségi helyszínné nyilvánította a település történelmi óvárosát. „Nem vitatva azt a jelentős kulturális örökséget és dicsőséges történelmi múltat, amely az orosz állam részeként lett Odesszáé, természetesnek tartjuk, hogy Odessza felkerült a veszélyeztetett helyszínek listájára. Pontosításra szorul ugyanakkor az a tény, hogy a város gazdag történelmét egyedül az ukrajnai nacionalista rezsim fenyegeti, amely szisztematikusan rombolja Odessza nagy alapítóinak és védelmezőinek emlékműveit” – írták.

A moszkvai minisztérium szerint külön elítélést érdemel az UNESCO részéről, hogy a város kikötői övezetében katonai létesítményeket és fegyvereket helyeztek el és használnak.

Odessza az orosz ellenkezés ellenére felkerült a veszélyeztetett világörökségek listájára

A tárca szerint „a kijevi rezsim” lebontja II. Katalin cárnő és társai, Joszif Gyeribasz (José de Ribas), Platon Zubov, Francois Sainte de Wollant, Grigorij Potemkin herceg és Alekszandr Szuvorov tábornok emlékművét, amely szerves részét képezi a város évszázados történelmi örökségének és építészeti együttesének. Emlékeztettek arra, hogy tavaly lerombolták a várost a fasiszta megszállók ellen védő katonák emlékművét, idén januárban pedig vandálok rongálták meg az odesszai Megváltó Krisztus csodatévő képének kápolnáját megsemmisítve a II. Miklós mártír cár és az orosz ortodox egyház által szentté avatott Fjodor Usakov tengernagyot ábrázoló freskókat. „Az elmúlt néhány évben számos, a (világörökségi helyszíni) jelölés határain belül vagy annak peremövezetében található történelmi épület részben összeomlott” – tették hozzá.

Arról ugyanakkor természetesen nem ejtettek szót, hogy az orosz hadsereg több alkalommal is rakétákkal és tüzérséggel támadta a várost.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.