Félmillió dollárért kelt el Rippl-Rónai képe

Rippl-Rónai József Kalitkás nő című képe 520 ezer dollárért, a jutalékkal együtt mintegy 122 millió forintnak megfelelő összegért talált gazdára Chicagóban, és ezzel több csúcsot is megdöntött: a legdrágábban eladott modern magyar festményét, az árverésen legdrágábban elkelt Rippl-Rónaiét és az Egyesült Államokban legdrágábban elkelt magyar képét.


Emmy-díjat nyert a Lost és a Szeretünk, Raymond!

A Lost című tévésorozatot ismerték el a legjobb drámai sorozatként, vígjáték kategóriában pedig a Szeretünk, Raymond! című sorozatot tartották a legjobbnak az ítészek a televíziós filmek legrangosabb, az Emmy-díjakért folyó versenyében.



Széles Gábor részesedést szerzett a Magyar Hírlapban

Széles Gábor és Vissi Mária összesen 76 százalékos tulajdonrészt szerzett a Magyar Hírlap című napilapban, amely napokon belül százmillió forintos tulajdonosi hitelt kap. Szélesék állítják: mind jobboldali, mind a baloldali olvasók számára hiteles tájékoztatást kívánnak nyújtani.


Fonyó romantikus vígjátéka

A balatoni üdülőhelyen pótvizsgájára készülő középiskolás srác belezúg egy bivalyszerű bankigazgató csinos és fiatal feleségébe – ez a Tibor vagyok, de hódítani akarok című vígjáték alapsztorija. Az október végéig forgatott, januárban mozikba kerülő filmet a Valami Amerika társproducere, Kálomista Gábor és Fonyó Gergely, a Kelj fel, Jancsi rendezője jegyzi. A hvg.hu a forgatás helyszínén járt.


Szívós dobogósok: Mozi top 10

Még mindig első helyen A sziget, méghozzá a legnagyobb heti bevétellel; s nincs változás a dobogó második helyén sem: tartja magát a Tök alsó - Európai turné című vígjáték. Változás viszont, hogy a harmadik lépcsőre új szereplő lépett: az Éjszakai őrség című, orosz nyelvű film, mely a sötétség és a világosság erőinek örök harcát viszi vászonra.


Elhunyt Mácsai István

A Munkácsy-díjas festőművészt nyolcvanhárom éves korában érte a halál, temetéséről később intézkednek.



Hajdú: "a Névshowr az én tulajdonom"

Mély megdöbbenésének adott hangot a Névshowr című szórakoztató tévéműsor producere és műsorvezetője csütörtöki közleményében amiatt, hogy dr. Rudi Zoltán, az MTV elnöke a szóban forgó műsort több cikkben is az MTV tulajdonának nevezte.


Vértollnokok?

Báthory Erzsébet ártatlanságáért síkraszálló játékfilmet forgatnak ősszel Szlovákiában. Mindmáig vita tárgya, hogy a fiatal lányok kínzásáért várfogságba vetett Báthory Erzsébet vétkes volt-e, vagy itt az ideje rehabilitálni őt.




Eddie Murphy tarolt a nézettségi versenyben

Az elmúlt hét legnézettebb programjai között újfent túlsúlyba kerültek az RTL Klub műsorai: már nem csak a barátok közt, Győzike és a Lost – Eltűntek hozza a nézőket, de a futballválogatott svédek elleni – egyébként vesztes – meccse is a legnézettebb szerdai műsor volt. Az élbolyban egymást taposó RTL-es produkciókat mégis sikerült megelőznie a Beverly Hills-is zsarunak, amely az elmúlt hét legnézettebb műsora volt. Az AGB Nielsen Médiakutató Kft. által az év 36. hetében mért nézettségi mutatókat olvashatják.


Színes őszi programhullás

Bár a fesztiválszezon lecsengőben van, tarka programok aranyozzák be a vénasszonyok nyarát. Széles a skála, szinte minden ízlésvilág talál magának csemegét. Képzőművészek és a flamenco, vagy az interaktív színház rajongói egyaránt válogathatnak az alábbi programok közül.



Megújul a Szépművészeti Múzeum

Lendületet vesz a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója: az intézmény 2006 végén, megnyitásának 100. évfordulóján megújult homlokzattal, jobb belső világítással, klimatizált kiállítóterekkel várja látogatóit.


Hajdú Péter eltűnik a köztévéről

"A Magyar Televízió menedzsmentjének folyamatos hitegetése és szerződésmódosítása lehetetlenné tette a műsor gyártását az eddigi magas színvonalon és ezért megszakítjuk együttműködésünket a közszolgálati televíziós csatornával" - jelentette ki Hajdú Péter, a Névshowr producere szerdai sajtótájékoztatóján. Hajdút az MTV Anyanyelvi és Képernyő Bizottsága korábban a műsorvezetésre alkalmatlannak minősítette, a "magas színvonalat" pedig - tudomásunk szerint - a produkcióért az MTV által kínált alacsonyabb ár veszélyeztette volna.