Birtokunkba került a levél, amelyben bírósággal fenyegeti meg az akadémikusokat az MMA elnöke
Súlyos belharc dúl a Magyar Művészeti Akadémiában a Zeneakadémia rektori pályázata miatt.
Súlyos belharc dúl a Magyar Művészeti Akadémiában a Zeneakadémia rektori pályázata miatt.
Azért a rejtély megoldásába nem fektettek kimondottan nagy erőket.
hvg.hu
A színész Leonard Bernstein alakítja egy életrajzi filmben, de a megjelenése komoly vitákat gerjesztett.
hvg.hu
Jegyzőkönyv bizonyítja: Keller András nem tartotta meg az óráit. Ő maga azonban ezt tagadja, szerinte mindent úgy tett, ahogy abban megállapodott a Zeneakadémiával. Vashegyi György, az MMA elnöke megfenyegette az akadémikusokat, ami miatt az Amadinda Együttes vezetője besokallt.
A Lehetőségek Tere fiatalokat megcélzó kulturális-oktatási program és közösségi tér, mely 2021. szeptembere óta működik Budapesten, a VIII. kerületben, a Práter utca 63. alatt. Az indulás óta eltelt két évben kialakult egy határozott programkínálat és megszerveződött egy közösség, melynek célja, hogy kérdések felvetésére ösztönözzön a világ működésével kapcsolatban.
Keszeg Anna
Szinte tökéletes, közel kétórás koncertet hozott a fesztiválra az amerikai popsztár. Slágerparádé, ugrálás, érzelmek, egészpályás popkulturális letámadás.
Németh Róbert
A film 300 millió dollárt hozott a mozikban, de könnyen lehet, hogy nem valós eseményeken alapul.
hvg.hu
Elmarad Yung Lean koncertje, így kedden másfél órával később kezdődnek a fellépések a Nagyszínpadon.
hvg.hu
Az amerikai rapper tulajdonképpen már hazajár a Szigetre. És mivel a budapesti fesztivál különleges helyet foglal el a szívében, nem győzte hétfőn este, a Nagyszínpad 45 ezres közönsége előtt bizonygatni, hogy ez az egyik legjobb hely a világon.
Cs.H.
A karmester elmondta, sosem tanított még iskolában, de szerinte a rendezés úgyis nagyon hasonlít a tanításra.
hvg.hu
A kortárs pop két rettentően izgalmas szereplőjét pakolta egymás mellé az élet hétfőn este a Nagyszínpadon.
Németh Róbert
És itt lesz először látható Reisz Gábor új filmje is. A versenyprogramról már korábban kiderült, hogy nagy durranás lesz a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, de a versenyen kívüli filmek között is vannak hatalmas dobások.
hvg.hu
Az Oppenheimer alig van lemaradva tőle: csaknem 900 millió forintot költöttek már rá a magyar nézők. A két film egy hónapja kirobbanthatatlan a toplista elejéről.
hvg.hu
Van élet a sztársávon túl is, sőt talán ott van igazán. Megnéztük Arlo Parks és az M83 koncertjét vasárnap este.
Németh Róbert
Reisz Gábor, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film rendezője támogatói koncertet ad zenekarával, hogy a bevételből az új filmje minél több stábtagja kijuthasson az A kategóriás velencei filmfesztiválra.
hvg.hu
Talán senki sem tudta úgy megragadni a fény törékeny múlandóságát a nyári napsütésben fürdő tájban, mint Claude Monet. Az impresszionizmus atyjaként is tisztelt művész életművében fordulópontot jelentett az az utazás, amely megismertette a Riviéra színeivel és formáival. Az itt született festmények az akkori tájat örökítik ugyan meg, de az ecsetvonásainak köszönhetően mégis élő, mozgó természetet látunk magunk előtt. Több festményét most először állították ki azokhoz a helyszínekhez közel, ahol készültek: Monacóban.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: jachtoligarcha, juhbarom, kiköltekezés, pentito, szállásfrász.
Tettek egy ajánlatot a hollywoodi stúdiók a sztrájkoló íróknak, a szakszervezet a jövő héten dönt róla.
hvg.hu
Látomás a teremtésről, az örökségről, a traumákról és a földi lét értelmezéséről. A júniusban, 89 éves korában elhunyt amerikai író testamentuma életműve egyik csúcsa.