Igazgyöngy-bevonatú lego, és minden más, amitől a biodizájn hihetetlenül izgalmas – beszélgetés Maróy Ákos médiaművésszel

Műköröm halpikkelyből, nyomtatott áramkör könnyen lebomló anyagokból, baktérium, ami hűt, csomagolástechnika egy pók viselkedését utánozva, fluoreszkáló sör – nem, ezek nem részletek egy modern science-fiction film forgatókönyvéből, hanem a legaktuálisabb kísérleti biodizájn-megoldások, melyeket Maróy Ákos médiaművész, a terület szakértője helyez majd tágabb összefüggésbe. Egyebek közt elmondja, mitől robbanhat be a terület a kereskedelembe, a gazdaságba, de szóba kerül az is, hogy szerinte az élő és az élettelen közötti határ miért "önkényes".


















Magyarok, akikre igazán büszkék lehetünk

A vecsési evangélikus gyülekezet civil szervezetét, a Sátor Egyesületet azért hozták létre, hogy hitétől függetlenül bárki csatlakozni tudjon egy olyan helyi közösséghez, amely tenni akar a társadalomért. Az egyesület a háború kitörése óta ukrajnai menekülteket is támogat: családokat fogadott be, és gondoskodik többek között a menekült gyerekek taníttatásáról. A tanodán kívül a gyerekek színjátszó, hangszeres, kézműves és tankerti foglalkozásokon vesznek részt, a felnőttek számára pedig mentálhigiénés konzultációkat biztosítanak. Mindent megtesznek a sikeres integrációért. A kezdeményezés hátteréről és a közös mindennapokról a szervezet vezetőjét, Heinemann Ildikót kérdeztük.