Guetta amellett, hogy a rövid techno-dropokkal ellaposította a saját buliját, összevissza nyúlta mások slágereit – pedig bőven elég lett volna, ha a saját életművébe nyúl vissza kicsit mélyebben és techno nélkül.
A 91 éves, Kossuth-díjas színházi, opera-, televíziós és filmrendezőt nagyon zavarja a mindenütt tapasztalható ingerült közérzet. Szinetár Miklós érzékletes példával magyarázza, miért volt egyértelműbb és sok tekintetben demokratikusabb a kultúrpolitika a szocializmusban. HVG-portré.
A helyi összefogásnak köszönhetően nemcsak a helyszínek, hanem a műfajok is sokszínűek: zenés színházi játéktól kezdve a népszerű dzsessz- és szvingműsorokig rendkívül sok stílus és műfaj látható, hallható a 19-éig tartó fesztiválon.
A Sziget első napján megnéztük a 2000-es években indult egyik legfontosabb női dalszerző-énekest, és láttuk az egyik idei Sziget-csemegét, egy alig-alig körbeírható, rémizgalmas angol triót.
Nem a szigetes fellépés volt életünk Foals-koncertje, mert akkor indult be csak igazán a buli, amikor azt már abba kellett hagyni. Persze, a rajongók így sem maradtak indie-himnusz nélkül.
Robertson írta a The Band első feloszlásáig készült szinte valamennyi dalát és ezáltal az Americana néven ismert zenei műfaj egyik életre hívója is volt.
A Kraftwerk egyszerre a múlt, a jelen, és a mindenkori jövő, de igazából egy időtlen nagy életmű, erre jutottam a zenekar szerda esti veszprémi koncertje után.
A lengyel című kisregény a lehetőség könyve arról, hogy az élet talán mégsem múlhat el a végzetes, beteljesültnek hitt szerelem, a megtalálni vélt angyal ölelése nélkül.
Októberben érkezik a hazai mozikba Reisz Gábor Magyarázat mindenre című harmadik nagyjátékfilmje. A most érkezett előzetes alapján az új film ismét ráérez a közhangulatra.
Kuvait a közerkölcsöket védné ezzel, Libanon szerint a film bűne a homoszexualitás népszerűsítése, illetve "lebecsüli a család fontosságát," ami "ellentétben áll a hit és az erkölcs képviselte értékekkel."
Az orosz-ukrán háború következtében Kárpátaljáról nagy számban menekültek hazánkba magyar anyanyelvű roma családok. A kezdeti segítségnyújtás az életfeltételeik megteremtésére irányult, de a Magyarországon maradt menekültek számára ugyanígy lényeges, hogy a társadalomba való beilleszkedésben is segítséget kapjanak. Ennek fontos része, hogy az ide érkező gyerekek ne csak együtt élni, de együtt tanulni is tudjanak a helyi közösségben, a hátrányos helyzetű fiatalok mentorálásával és módszertani fejlesztésével foglalkozó Motiváció Oktatási Egyesület pedig éppen ebben segít nekik. A szegedi tanévzáró eseményükön mi is ott voltunk, és a kezdeményezés hátteréről, részleteiről kérdeztük a szakembereket.