Rév Marcell operatőr is elbúcsúzott a 25 évesen meghalt Angus Cloudtól
Az Eufória című sorozatban dolgoztak együtt.
Az Eufória című sorozatban dolgoztak együtt.
hvg.hu
A Wacken Open Airre az eső miatt nem engednek be minden látogatót a szervezők, sokan a bejárat előtt maradtak hoppon 8 óra utazás után.
hvg.hu
A Goldberg-variációk nemrég még zongoristák kedvenc darabja volt, de Fábri Flóra most „visszahódítja” „eredeti" hangszerével.
A színészek szakszervezete és a forgatókönyvírók érdekképviselete legutóbb 1960-ban sztrájkolt egyszerre, amikor a színészek munkabeszüntetését Ronald Reagan vezette.
hvg.hu
Elfogadhatatlannak tartják, hogy „Európa közepén a 21. században a megbélyegzés és a kirekesztés legyen egy ország kultúrájának alapja”.
hvg.hu
Kihirdette a Színházi Kritikusok Céhe, mely előadások és teljesítmények kapták a legtöbb szavazatot az évad legjobbjait kereső Színikritikusok díjáról való szavazáson.
hvg.hu
Az Újpesti Városvédő Egyesület a leszármazottakkal együttműködésben, valamint Bedő Kata és Volosin Hédi koncepciója alapján és Fülöp Csaba tervezésében állít emléket a városrész egykori lakóinak, hogy ne hagyja feledésbe veszni a magyar történelem legsötétebb időszakát.
A 25 éves színész az oaklandi otthonában halt meg, egy héttel az apja temetése után.
hvg.hu
Korai halála miatt csak tíz évig vezethette a nevét viselő divatházat a francia dizájner, Christian Dior, mégis máig ható életművet hozott létre – derül ki most megjelent életrajzából.
Arthur, a földimalac egy helyi jobboldali aktivista szerint károsítja a gyerekek lelkivilágát a rettenetes játékkal.
hvg.hu
Egy japán fesztiválon adták elő a nemrég elhunyt énekesnő Mandinka című dalát.
hvg.hu
Karikó előadást is tartott az egyetemen, majd PhD-hallgatókkal találkozott. Ők később azt írták a Twitteren: „Megtiszteltetés volt számunkra találkozni veled – inspirációt jelentesz minden RNS-orvostanhallgató számára!”
hvg.hu
Bő egy hét alatt már félmillió jegyet adtak el csak Magyarországon a két sikerfilmre.
hvg.hu
Betett a színészcéh és a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja néhány Magyarországon forgó szuperprodukcióknak is. Több bérgyártásban nálunk készülő film vagy sorozat forgatása is szünetel, ugyanakkor van néhány alkotás, így például a Dűne-sorozat, amely továbbra is ad elég munkát a hazai filmipari dolgozóknak.
hvg.hu
Júniusban amelyik színház még megtehette, nyitva volt, amelyiknek spórolnia kellett, már zárva. Vallomások a szexualitásról, útmutató a diktatúrával való ellenszegüléshez, tömeggyilkos kamasz és ukrán zászló: a színházi évad utolsó hónapjának mérlege. Cikkünk a Színházi Kritikusok Céhe és a hvg.hu együttműködésének kilencedik darabja: minden hónapban a Céh egyik kritikusa írja meg, milyen volt az előző hónap a színházban. Júniusi tapasztalatairól Dömötör Adrienne számol be.
Dömötör Adrienne
Sokadszorra lépett fel Magyarországon Iggy Pop, aki 76 évesen még mindig hihetetlen energiákkal pörög. Az Európa Kulturális Fővárosa-projektet futtató Veszprémben koncertezett, mi pedig természetesen megnéztük.
Németh Róbert
A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Reisz Gábor filmje mellett levetítik Vermes Dorka első nagyjátékfilmjét, a kígyót szelídítő fiúról szóló Árnit.
hvg.hu
A Ponyvaregény, a Mátrix, a Star Wars-filmek és a többiek – a popkultúrát alapvetően meghatározó, a világ minden szegletében idézett alapművek. De vannak olyan filmek is, amelyek csak egy szűk csoportnak jelentenek sokat, viszont ebben a körben nagyon is kultfilmnek számítanak. És még csak az sem kell, hogy az adott film jó legyen. Akkor mi az egyáltalán, hogy kultfilm?
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: pályaelhagyók, számlagáz, pökhendi, inkompetencia, törésteszt.
Az 1456-os nándorfehérvári győzelem résztvevőinek katonaerényeire Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint “mi, mai magyarok is támaszkodhatunk”.
hvg.hu